Programok június 27-én délután
„A BÉKE NYELVÉNEK FELFEDEZÉSE” PROJEKT
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: JANA DAMJANOV – MONICA WESTBERG – MARIOLINA WERNER – MARGARIDA BELCHIOR
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és társadalmi gyógyítás – felépülés a kollektív krízisekből és traumákból
PROGRAM TÍPUSA: Action Symposium
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 50
NYELV: Angol
CÍMKE: Társadalmi gyógyítás, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Az előadás „A béke nyelvének felfedezése” című projektet és az annak eredményeként létrejött könyvet mutatja be. A projekt az Erasmus+ program támogatásával valósult meg. A módszertan a szociodráma eszköztárán alapult, melyet a résztvevő szakemberek marginalizált fiatalok csoportjaival dolgozva alkalmaztak a volt Jugoszlávia országaiban (Horvátország, Szerbia, Montenegró, Szlovénia, Bosznia-Hervegovina) és Skandináviában (Svédország, Dánia, Finnország és Norvégia). Az egy éves projekt során a résztvevők tizenkét online foglalkozást dolgoztak ki három órás webináriumok és egy 5 napos tavaszi kurzus formájában, mely a Zadari Egyetemen (Horvátország) valósult meg. A projekt célja az volt, hogy hozzájáruljon a konfliktusokkal küzdő közösségek és társadalmak átalakításához, a traumák gyógyításához és a hosszú távú béke megteremtéséhez a szakemberek továbbképzése révén.
Tanulási célok:
- a szociálpszichodráma és az azt alátámasztó elméleti keretrendszer megismerése.
- jobban megismerni a diszkriminált és marginalizált csoportokkal dolgozó szakemberek munkáját.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Jana Damjanov klinikai szakpszichológus, pszichodráma és szociodráma kiképző és szupervizor, pszichodráma pszichoterapeuta. A szociopszichodrámát számos különböző környezetben alkalmazza: oktatás és képzés, értékelés, aktivizmus és pszichoterápiás csoportok területén. A szociopszichodrámát a kulturális és kollektív traumák területén alkalmazza, a Nyugat-Balkán országaiban dolgozik. Több fejezetet írt a szociopszichodrámáról különböző könyvekben. Az elmúlt 15 évben főként szociopszichodráma oktatásával foglalkozott, alkalmazási területeinek kibővítése érdekében a különböző kontextusokban a csoportokkal és egyénekkel való munka során.

Monica Westberg a FEPTO, a Svéd Pszichodráma Alapítvány és a Norvég Pszichodráma Iskola egyik alapítója. Tanúsítványai között szerepel a gyermek- és nemek pedagógiájából szerzett BA diplomája, valamint a Moreno Intézet (USA) pszichodráma rendezői tanúsítványa. Hosszú évek óta pszichodráma és szociodráma kiképző, tanácsadó és szupervízor nemzetközi szinten, olyan területeken dolgozik, mint a szociális ellátás, mentális egészségügy, oktatás, és az üzleti élet. Tapasztalatot szerzett a menekült gyermekekkel és nőkkel való munkában Svédországban és Norvégiában, és aktívan együttműködik skandináviai, európai és argentin kollégáival.

Margarida Belchior tanár, kutató és szociodramatista. Szociodráma képzését 2011-ben kezdte (SPP, Portugál Pszichodráma Egyesület)). Szociodráma képzés szervezett tanároknak. Portugáliában a PERFORMERS projekt (ERASMUS) vezetője és a projekt eredményeként született könyvek szerzője volt. Létrehozta a Public Sociodrama with Art (Nyilvános szociodráma művészettel) projektet. Nemzetközi szociodráma workshopokat vezetett, például a 6. és 7. Nemzetközi Szociodráma Konferencián. Tagja a TELE’Dramának. Jelenleg post-doktori munkáját fejezi be Lusófonai Egyetemen, Inklúzió és expresszív pedagógia – tanítás és kutatás az oktatás területén címmel.

Mariolina Werner Guarino tagja a Svéd Pszichodráma Akadémiának és a Svéd Pszichodráma Egyesületnek. Pszichológia tanárként, pszichodramatistaként, szociodramatistaként, szociodráma kiképzőként dolgozik iskolákban és intézetekben és szueprvíziós keretben. 1999 óta dolgozik pszichodráma- és szociodráma csoportokkal, diákoknak és tanároknak kínál rendszeres pszichodráma és szociodráma tanfolyamokat a személyes fejlődés, az integráció és a társadalmi témákra való kreatív reflexió érdekében. A Nemzeti Felsőoktatási Ügynökségnek dolgozik a szociopszichodráma tantervekbe való bevezetésén. A 2021-ben befejeződött Performers (Erasmus+) projekt keretében publikált.
CSOPORTMUNKA A HATALOM MÁGNESES MEZŐIBEN.
A SEMLEGESSÉGTŐL AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSIG
(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: LŐRINCZ ÉVA – TESZÁRY JUDITH
A SEMLEGESSÉGTŐL AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSIG
IDŐPONT: Június 27. csütörök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és hatalom – a demokratikus értékek jövője
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 50
NYELV: Angol és magyar, tolmácsolással
CÍMKE: Szociodráma és hatalom, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Akármilyen országban élünk is, legyen az gazdag vagy szegény, modern demokrácia vagy 21. századi populista oligarchia, a csoportokkal végzett munkánk mindig is a hatalom mágneses erőtereiben zajlik. A hatalmi rendszerek: a kormányzás, a politika, a szabályozás, az intézményrendszer, a kulturális normák és gyakorlatok átitatják csoportjainkat, és csoportvezetőként áthatják saját belső világunkat is. A hatalom mágneses terei feszültséget generálnak, feltöltik a csoporttagokat és a vezetőt is, és mi ebben a térben végezzük munkánkat.
A workshopon a csoportmunka facilitálásához keresünk adekvát szerepeket a szociodráma eszközeivel azokban a helyzetekben, amikor a hatalom olyan különböző formáival konfrontálódunk a csoportfolyamat során, mint amilyen a háború, a klímakatasztrófa, a globális kizsákmányolás, a társadalmi igazságtalanság, elhibázott szabályozás, elnyomó szervezeti gyakorlatok, autokratikus rezsimek, populizmus, diszkrimináció, szegregáció, csak hogy néhányat említsünk.
Miként tudunk túllépni a hagyományos, semleges, mindentudó elbeszélő működésen és miként tudjuk összeegyeztetni a csoportfacilitátor szerepét azzal a felelős, résztvevő állampolgári szereppel, amelyik értékek mellett elkötelezett és amelyik kész arra, hogy cselekedjen és a konfliktusokban állást foglaljon? Hogyan tudunk fenntartani egy nyitott teret a különböző nézőpontoknak, miközben nem veszítjük el önazonosságunkat, mégis képesek maradunk arra, hogy a csoportfolyamatban alakítsuk és amennyiben az adekvát, megváltoztassuk álláspontunkat?
AZ ELŐADÓKRÓL:

Lőrincz Éva
Közel húsz éve foglalkozom pszichodrámával. Rövid ideig szünetet tartottam a csoportvezetésben, ezalatt részt vettem az első magyar szociodráma kiképző csoportban, és szociodráma asszisztens lettem. A drámamódszereket a társadalom legkülönbözőbb területein alkalmaztam: civil szervezeteknél, a politika területén, kiszolgáltatott közösségekben, környezetvédő aktivisták körében stb.

Teszáry Judith pszichológus, pszichodráma és szociodráma kiképző szupervízor, nemzetközi előadó. Zerka Moreno képezte ki a Moreno Intézetben (Beacon, New York). A FEPTO alapító tagja, hat évig (2002-2008) elnöke is volt. Tevékenységéért életműdíjat kapott. Tagja a Task Force for Peace and Conflict Transformation csoportnak, amely a szociodráma módszerét használja konfliktusos területeken, segítve a segítőket a traumatikus élmények feldolgozásában, például a kijevi Majdan forradalom után. Két ukrajnai támogató/terápiás csoportot vezet. Dolgozott pszichoszomatikus betegekkel, pszichoszociodráma alkalmazásával egy kutatási és gyógító projektben a stockholmi Karolinska Intézet Stresszkutatási Osztályán. Stockholm város szociális osztályán nevelőszülőknél dolgozott pszichológusként. Szociális munkásokat képzett szociodramatikus módszerekkel. A Svéd Pszichodráma Egyesület elnöke.
Szociopszichodráma vezetőként részt vesz egy projektben, amely a roma nők magyarországi egészségügyi ellátásban szerzett tapasztalataival foglalkozik. Tíz évig alkalmazta a szociodrámát a svéd ipari szakszervezeti vezetők, és az egészségügyi dolgozók konfliktuskezelési tanfolyami képzésében. A P.E.R.F.F.O.R.M.E.R.S, egy Erasmus+ szociodráma projekt szakmai vezetője és nemzetközi koordinátora volt. A Magyar Pszichodráma Egyesület (MPE) keretében az első magyarországi szociodráma pilot képzésben kiképző szupervízor volt. Ő vezette az első szociodráma pilot képzést Kairóban, Egyiptomban. 2023. szeptemberében teljes szociodráma képzési programot indított a rakhawyi képzési és kutatási intézetben Kairoban.
BIZTONSÁGOS TEREK MEGTEREMTÉSE ÉS VÁLTOZÁSOK ELŐIDÉZÉSE A DRÁMA ESZKÖZEIVEL
SÉRÜLÉKENY FIATALOK CSOPORTJAIVAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEKBEN
(A workshop nyelve magyar és angol)
ELŐADÓK: HATÓKÖR MŰHELY
SÉRÜLÉKENY FIATALOK CSOPORTJAIVAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEKBEN
IDŐPONT: június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és a jövő generációja: gyerekek, fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek, intézmények szociodrámája
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 25
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Szociodráma és fiatalok, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nemzetközi szociodráma projekt keretében (2016-2021) egy újszerű szociodráma módszertan került kidolgozásra, hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat segítő intézményekkel együttműködve. 2022 óta ezt a módszertant számos intézményben – iskolákban, gyermekotthonokban, javítóintézetekben, családok átmeneti otthonaiban, egyéb szervezeteknél – alkalmazzuk és folyamatosan fejlesztjük. Egy olyan traumatudatos csoportmódszertan került kidolgozásra, amely a szociodrámát és a gyermekpszichodrámát integrálja, továbbá az egyes intézmények speciális körülményeihez és igényeihez alakítható.
2022-ben munkacsoportunk megalapította a Hatókör Műhelyt. Ezáltal egy olyan független, interdiszciplináris szakmai közösség jött létre, amelynek célja, hogy a szociodráma eszközével segítse az oktatási és szociális intézményeket a biztonságos és támogató környezet kialakításában.
Workshopunk résztvevői sajátélményű tapasztalatot szerezhetnek az általunk alkalmazott gyermek-szociodráma módszerről. Átélhetik, hogy miképp dolgozunk a csoportokkal és hogyan teremtünk olyan környezetet az egyes intézményekben, amely segíti a sérülékeny fiatalok mindennapjait és fejlődését.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Bogschütz Zoltán szociális munkás, szociálpolitikus, valamint szociális menedzser végzettséggel rendelkezik. Több szakterületen tevékenykedik, a legtöbb tapasztaltot az alternatív szankciók és a gyermekvédelem területén szerezte. Zoltán hazai és nemzetközi projektekben több mint két évtizedes tréningtapasztalattal rendelkezik, amelyet folyamatosan bővít coaching-, valamint facilitációs technikákkal, továbbá pszichodramatikus és szociodramatikus elemekkel. A Hatókör Munkacsoportban való részvételét az inspirálja, hogy az intézményi dráma alkalmazása során új nézőpontok és értékek létrehozásban vegyen részt.

Kubovics-Juhász Csilla pszichológus és gyermekpszichodráma vezető. Tagja a Magyar Család- és Párterápiás Egyesületnek és a Kende Hanna Gyermekpszichodráma Egyesületnek. Csilla 2017-től dolgozik a Bátor Táborban (Serious Fun Gyermekhálózat), ahol krónikus betegséggel élő gyerekekkel foglalkoznak. Bár 2022-től a Belvárosi Közösségi Ház prevenciós szakmai vezetője, továbbra is a Bátor Táborhoz kötődik, mint gyásztanácsadó a gyermeküket elvesztett családokkal, valamint gyermekpszichodráma csoportokkal is foglalkozik.

Lakatos Zsuzsanna szociálpedagógus, biológia szakos tanár, rajzvizsgálati szaktanácsadó és gyógypedagógiai asszisztens. Többéves gyermekvédelmi területen szerzett tapasztalattal rendelkezik, jelenleg egy menekült szállás szakmaikoordinációs feladatai látja el, ahol hátrányos helyzetű kárpátaljai roma családok kértek menedéket. Három éve használja a szociodráma és gyermekdráma eszköztárát az általa vezetett gyermekvédelmi intézményekben, valamint menekültszálláson.

Menyhárt Felícia több mint egy éve tagja a Hatókör Munkacsoportnak. Szakterülete az intézményi dráma szociális intézményekben és iskolákban történő alkalmazása a közösségek fejlődése és együttműködésének elősegítése érdekében. Szociálpolitikai és közgazdasági végzettséget szerzett, képesített tanár és tréner. Felícia az intézményi dráma alkalmazása mellett playback színházi technikák alkalmazásával is hozzájárul a közösségfejlesztéshez. Pszichodráma-vezetői, szociodráma-asszisztensi, fókusztréneri képesítésekkel rendelkezik, valamint mentálhigiénés szakemberjelölt. Szilárdan hisz a demokratikusan működő, önmagukat megújító kisközösségek hatékonyságában, tapasztalata szerint a Hatókör módszertana pozitívan járul hozzá ehhez a jövőképhez.

Takács Emőke felnőtt és gyermek pszichodramatista, coach, szociális munkás, migrációs és interkulturális szakértő. Projektkoordinátorként dolgozik a Jezsuita Menekültszolgálatnál Budapesten, valamint a Hatókör Munkacsoport tagja.

Tóth-Dénes Judit két és fél éve tagja a Hatókör Munkacsoportnak. Intézményi drámával iskolákban és szociális intézményekben (családok átmeneti otthonában, nevelőotthonokban) dolgozik a közösségek fejlesztése érdekében. Judit szociológiát és újságírást tanult. Művészetterapeuta, pszichodráma asszisztens és coach. Hisz abban, hogy a Hatókör módszertanának alkalmazása kihat az intézmény egész működésére.
INTERJÚ A FÖLDDEL
(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: DONÁTH ATTILA – FAZAKAS ENIKŐ – MARÓTI DÉNES –
SOMOGYI BEÁTA – SZENDREI ANDREA – TURBA ATTILA
SOMOGYI BEÁTA – SZENDREI ANDREA – TURBA ATTILA
IDŐPONT: Június 27. csütörök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és ökológia – környezeti kérdések, kapcsolódások az élővilágban, az ember és a természeti környezet viszonyat
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM: külső helyszín
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 35
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Szociodráma és ökológia, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
A workshopunkon bemutatjuk az „Interjú a Földdel” Erasmus+ projekt keretében kifejlesztett innovatív programot, amely a természet és az ember közötti kapcsolat mélyítését tűzte ki célul. Ebben a programban a szociodráma, ökopszichológia, művészetek és playback színház módszereit egyesítettük, hogy egy gyakorlatorientált és inspiráló élményt nyújtsunk, amely elősegíti a résztvevők természethez való mélyebb kapcsolódását és tudatosságát. A workshop résztvevői aktív részesei lesznek egy olyan folyamatnak, amelyben négy különálló, de összekapcsolódó módszertani megközelítés ötvözése révén fedezhetik fel a természet és az ember közötti kapcsolat új aspektusait. A workshopunk célja, hogy bemutassa, miként nyújthat az emberi érzékenység, kreativitás és a természettel való interakció egyesítése új lehetőségeket a természethez való kapcsolódás és a környezettudatosság terén.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Donáth Attila: a pszichodráma képzését a ’90-es évek elején végezte. Több mint harminc éve dolgozik tanácsadóként, szervezetfejlesztőként, trénerként, szupervízorként, coachként és közösségi szociális munkásként. Munkájában integrálja a szociodrámát mint módszert, amelyet széles körben alkalmaz különböző területeken.

Fazakas Enikő: klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, a Román J.L.Moreno Pszichodráma Egyesület tagja. Pszichodráma terápiás módszertani képzését 2009-2015 között végezte, majd 2017 ben szerezte meg a pszichodráma terapeuta címet. Szakmai gyakorlatában integrálja a pszichodrámát, a szociodrámát és a playback színház módszerét. Magánpraxisban dolgozik egyéni terápiás szettingekben, valamint önismereti csoportokat vezet monodráma és pszichodráma technikákat alkalmazva. 2014-ben alapította a Panta Rhei nevű nonprofit szervezetet, ahol felnőttoktatási Erasmus+ projekteket valósít meg szociodráma és playback színház módszereit alkalmazva.
NÉPCSOPORTOK HANGJAI
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: OLENA STUPAK – OLENA KUCHYNSKA
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és társadalmi gyógyítás – felépülés a kollektív krízisekből és traumákból
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: korlátozás nélkül
NYELV: Angol
CÍMKE: Társadalmi gyógyítás, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
A háború traumája olyan megküzdési mechanizmusokat élesztett fel Ukrajnában, amelyek békeidőben láthatatlanok voltak az ukrán társadalomban. 2022 márciusában és áprilisában két olyan jelenséget lehetett megfigyelni, amely rávilágított egy megsemmisítésre ítélt nemzet társadalmi és kulturális túlélési mechanizmusainak természetére.
- A konszolidáció: olyan csoportok tömeges kialakulása, amelyek az egymás felé fordulás és a védekezés aktív megszervezésén alapulnak. Az emberek összefognak, hogy a hadseregnek ellátást és felszereléseket biztosítsanak, hogy a sebesülteket, az áldozatokat, az evakuálásra kerülőket segítsék, hogy egy védőhálót alakítsanak ki.
- A művészeti kifejezésmódok megjelenése: az elődöktől örökölt népi hagyományt a leszármazottak felélesztik. Manapság számtalan népdalt éneklünk, meséket, mítoszokat mondunk a hétköznapokban és előkerül a látszólag rég elfeledett díszítés az öltözékeinken. A kortárs művészet is erőre kap, hogy megörökítse a küszködések tapasztalatait.
E jelenségek talán univerzálisak: a fenyegetettség időszakában minden embercsoport a legmélyebb, régebbi kulturális mintáihoz, narratíváihoz, mítoszaihoz nyúl vissza. Az élet ereje és az egység ereje is abban rejlik, hogyan sikerül kapcsolódnunk kultúránk gyökereihez, hogy mindenkor felismerjük a nemzetek és népcsoportok belső erejét. Ezen a szociodráma workshopunkon kultúráink gyökereit vizsgáljuk a különböző nemzetiségű résztvevőkkel. Az alkotás révén kapcsolódási pontokat és az egységet keressük. Különböző művészetterápiás eszközöket használunk majd, amelyek segítségével a résztvevők azonosíthatják a számukra kapaszkodót jelentő kulturális jellegzetességeket, és felismerhetik az ezekben előkerülő hasonlóságokat és a különbözőségeket.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Olena Stupak – Az Ukrán Pszichoterapeuták Szövetsége (USP) pszichodráma szekciójának vezetője. Az Ukrán Pszichoterápiás Egyesület (UUAP) pszichoterapeutája. Az Ukrán Pszichoterapeuták Uniójának regisztrált pszichodráma terapeutája (az Európai Pszichoterápiás Szövetség szabványai szerint), az Ukrán Pszichoterápiás Egyetem tanára.
Különböző területeken alkalmazza a szociodráma módszerét a csoportokkal való munkában: pszichodráma képző csoport, a Méltóság Forradalma csoport résztvevőivel, szociodráma kurzusok állami szervek szociális munkásai számára, demonstrációs mesterkurzusok konferenciákon stb.

Olena Kuchynska – Pszichodráma terapeuta (Norvég Moreno Intézet minősítése), magán terápiás gyakorlat.
Pszichodráma terapeuta, szociális és pszichológiai tréningek tartására minősített kiképző, szociodráma és pszichodráma vezető.
Különböző területeken dolgozik szociodráma vezetőként: szociális és pszichológiai tréningek tartása vállalatok számára, támogató csoportok tanároknak, tizenéveseknek rehabilitációs központokban.
AZ EMBERSÉG FELÉLESZTÉSE A SZERVEZETI ÉLETBEN.
AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA A SZOCIODRAMATIKUS VEZETŐFEJLESZTÉSBEN
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: RASHMI DATT
AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA A SZOCIODRAMATIKUS VEZETŐFEJLESZTÉSBEN
IDŐPONT: június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma a szervezetfejlesztésben, coachingban és tréningekben
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Szervezetfejlesztés, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Workshopunk segít abban, hogy a résztvevők tudatosítsák a munkahelyi feszültségekre és a frusztráló helyzetekre adott válaszaikat és újszerű egyéni stratégiákat próbáljanak ki. Ezen keresztül mutatjuk be, hogy miképp lehet szociodramatikus technikákat alkalmazni vállalati környezetben, a coaching során, a tréningeken és vezetőfejlesztésben, hogy minél humánusabb szervezetek jöjjenek létre.
A workshop felépítése: rámelegítő gyakorlatokkal megkeressük a csoportot foglalkoztató közös témákat. A csoportvezető segítségével a csoport kitalálja a játékszituációt, majd egy csoportcentrikus szociodráma játékban eljátssza. Zárásként ismét kognitív szinten beszéljük át a történéseket és azonosítjuk a különböző újszerű viselkedésformákat, illetve azt, hogy egy konkrét jövőbeni szituációban miképp működtethetőek. Wiener és Sprague nyomán, akik társadalmi beavatkozások mellett hangsúlyozzák a szociodrámának a tanulási módszer funkcióját, a szociodrámát egy csoportban történő, társas tanulási tevékenységként fogjuk fel. E vonatkozásában a szociodráma segíti jobban megérteni a társas (intézményi, csoportos) szituációkat. A résztvevőknek több ismerete lesz saját és mások szerepeiről ezekben a helyzetekben, valamint a módszer támogatja az érzelmek kifejezését, mely emocionális felszabadulást vagy katarzist jelenthet. Ez a megközelítés új felismeréseket hozhat a csapatépítésbe és a szereptréningbe. Lehetővé teszi a csoporttagoknak, hogy kapcsolódjanak egymáshoz és biztonságos teret hoz létre, hogy megosszák tapasztalataikat.
AZ ELŐADÓRÓL:

Az Indiában működő Vedadrama igazgatója, amely az IAGP tagszervezete. Rashmi nemzetközi szervezetfejlesztési tanácsadó és coach, segíti a csoportokat és egyéneket, hogy rezilienciájuk, reszponzivitásuk és lendületességük fejlesztésében. Tanácsadói gyakorlatát 1993-ban kezdte, miután 8 évig a Pfizer-nél dolgozott, több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik. Munkájában különböző akciómódszerekkel: pszichodrámával, szociodrámával és szociometriával dolgozik. Rendszerszemléletű munkát végez, hogy megújulást hozzon a szervezetekben. A Vedadrama igazgatója, amely egy pszichodráma képzést nyújtó szervezet. Az ICF (International Coach Federation) által tanúsított PCC Coach.
DOKTOR MORENO, HOL VAN A HÍD,
AMI ÖSSZEKÖTI A PSZICHODRÁMÁT ÉS A SZOCIODRÁMÁT?
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: SÉRGIO GUIMARAES
AMI ÖSSZEKÖTI A PSZICHODRÁMÁT ÉS A SZOCIODRÁMÁT?
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: korlátozás nélkül
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 27. délután
ABSTRACT:
Annak ellenére, hogy a pszichodráma megalkotója már az 1946-ban megjelent “Psychodrama” című könyv első kötetében teljesen egyértelműen fogalmazott pszichodráma és szociodráma elválaszthatatlan elméleti kapcsolatáról, e két területet különválasztása még ma, majd 80 évvel később is bevett gyakorlat. Az említett könyv 8. részét Moreno a szociodrámának szánja, és így fogalmaz: “Amikor az egyéneket közösségi szerepeik és szerepviszonyaik kollektív reprezentánsainak tekintjük és nem privát szerepeikkel és kapcsolataikkal foglalkozunk, a pszichodráma ‘szocio-pszichodrámává’ vagy röviden ‘szociodrámává’ válik. Sajnos még a nemzetközi kongresszusok és konferenciák is függetlenként kezelik a dráma e két formáját. Ezt a témát nem kerülhetjük meg! A workshopon azt tapasztalhatják meg a résztvevők, hogy egy személyes pszichodráma játék, amit a csoport termel ki egy rámelegedés során, miképp fordítható valódi szociodrámába. Arra számítunk, hogy e tapasztalat nyomán a résztvevők (a) alapvető belátásokra jutnak privát és a kollektív szerepek különbségéről, és (b) ötleteik születnek, hogy miképp hozzák létre azokat a csatornákat, amelyek pszichodrámát és szociodrámát összekötik, és lehetővé teszik, hogy közösségi szerepeinkben is láthatóbbá váljunk.
AZ ELŐADÓRÓL:

A Buenos Aires-i Egyetem Pszichológiai Tanszékének meghívott professzora. Brazil pszichodráma vezető és szociopszichodráma kiképző, Zerka T. Morenotól tanult Pszichológiából doktorált a Buenos Aires-i Egyetemen. Sergio eddig több mint 300 pszichodráma videót rendezett és készített a YouTube-on, ebből 31-et Zerka Morenoval közösen. Az Amerikai Csoportpszichoterápiás és Pszichodráma Társaság (ASGPP) által odaítélt Zerka T. Moreno-díj (2018) kitüntetettje. A Brazíliában két pszichodrámáról szóló könyve jelent meg, emellett hat nevelésről szóló könyv társszerzője Paulo Freire-vel, a braziliai pedagógia emblematikus alakjával.
EGY SZOCIODRAMATIKUS ERŐTÉR MEGALKOTÁSA.
FELHATALMAZÁS AZ ÜLDÖZŐKKEL VALÓ SZEMBESZÁLLÁSRA
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: COURTNEY MEADOWS – REGINA SEWELL
FELHATALMAZÁS AZ ÜLDÖZŐKKEL VALÓ SZEMBESZÁLLÁSRA
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Alkotó szociodráma közösségek megteremtése – helyi és nemzetközi csoportok és hálózatok
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 35
NYELV: Angol
CÍMKE: Kreatív közösségek, Programok június 27. délután
ABSZTRAKT:
Az idegrendszerünk képes túlterhelődni a fizikai és pszichológiai biztonságunkat fenyegető veszélyektől. Hogyan válunk áldozatokból erőforrásokkal bíró túlélőkké? Workshopunk a szomatikus (bottom-up) és kapcsolati (top-down) megközelítéseket használja majd annak érdekében, hogy eljussunk ezekhez az erőforrásokhoz. Két eljárást fogunk kombinálni: a mindfulness-t és az erőszakmentes kommunikációt. A résztvevők ezen erőforrásokkal alkotnak közösen egy szociodrámát, figyelembe véve, hogy ezek hogyan tapasztalhatóak meg a dráma háromszög szerepeiben: áldozat/túlélő, megmentő, üldöző.
A workshop tanulási céljai, hogy a résztvevők megismerjék e két erőforrást a fizikai és pszichológiai biztonság kialakításához, illetve, hogy a dráma háromszög minden szerepéről tapasztalatot szerezzenek.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Courtney Meadows, klinikai szociális munkás diploma, doktori fokozat (LCSW, RDT), és drámaterapeuta végzettség. Courtney a komplex traumák és a családon belüli erőszak gyermek, serdülő és felnőtt túlélői körében alkalmazza a pszichodráma és a szociodráma módszerét. Ezen kívül több mint 20 év tapasztalata van a közösségi színház területén. Elkötelezett abban, hogy a játékosság mindenki számára, minden életkorban megélehtő legyen. Courtney tagja az Amerikai Csoportpszichoterápiás és Pszichodráma Társaság (ASGPP) vezetői tanácsának, aktív különböző közösségszervező kezdeményezésekben és saját hitközösségében.

Regina Sewell, mentális egészségügyi tanácsadó (LMHC), coach (PCC), játékterapeuta, szociológus (PhD). 2004 óta használ pszichodrámát kliensekkel és csoportokban, és 2005 óta oktat szociodrámát szociológus képzésben. Regina az ASGPP titkára és a Hudson Valley Pszichodráma Intézet tanára.
CSOPORTOK –
ÖSSZEKÖTNEK VAGY ELVÁLASZTANAK?
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: MALI RAZ – AYALA KRIZEL
ÖSSZEKÖTNEK VAGY ELVÁLASZTANAK?
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma különféle társadalmi színtereken és csoportokban – a közösségek ereje
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Változatos csoportok, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Terapeutaként és csoportvezetőként általában az előnyeit hangsúlyozzuk annak, ha valaki egy csoport részévé válik. Ezt azért tesszük, mert ismerjük a mély folyamatot, amit a csoportok lehetővé tesznek az egyén és a közösség számára. A csoportot a kívánatos változás alapvető eszközének tekintjük. De mi történik az egyes csoportok között? Európában és az egész világon tapasztaljuk, hogy hatalmas összeütközések vannak politikai, vallási, illetve etnikai alapon csoportok között. Ezen ütközések hatásai tsunamikra hasonlítanak, amelyeket mindenki megérez a saját országában, a saját közösségeiben. A workshopon e gondolatmenet nyomvonalát követjük, hiszen a csoportok valamikor összehoznak bennünket, máskor azonban épphogy szétszakítanak és elválasztanak egymástól. A workshop során a részvevők különböző találkozások és szerepcserék révén szereznek tapasztalatokat a folyton változó pozíciókról, amilyen napjaink valósága is. A szociometria eszközeit, a spektrogramot és szociogramot használva, J.L. Moreno nyomdokaiba lépünk. Célunk, hogy cselekvésorientált megértésre jussunk azzal kapcsolatban, hogy miképp tudjuk a csoportokban rejlő potenciált jó dolgok létrehozására, kapcsolódások megteremtésére és nem megosztásra használni. Ehhez spontaneitásunk és kreativitásunk felélesztésére lesz szükség, hiszen, ahogy Moreno mondja: „a kérdés, hogy miképp lehet előhozni a maximális spontaneitást mindenkiből, annak érdekében, hogy a szerveződések alapjai emberek és emberek, illetve emberek és dolgok között feltáruljanak” (Moreno 1937).
A workshop során a résztvevők megélhetik a csoport nyújtotta melegséget, ugyanakkor szembesülnek azokkal veszélyekkel is, amelyet a csoportok az egyének és közösségek számára jelenthetnek. Abban bízunk, hogy a műhelymunka révén csoportvezetőkként, illetve terapeutákként könnyebben azonosítjuk a csoportok kapcsán felmerülő káros, sérülést okozó folyamatokat, és ennek révén olyan párbeszéd jöhet létre, amely a csoporthatárokon túl összeköt egyéneket és társadalmakat.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Ayala Krizel:
Pszichodramatista, M.A Haifai Egyetem. Jungiánus pszichoterapeuta. A Kfar Shaul pszichiátriai kórházban dolgozott, mentális betegek rehabilitációja, közösségi pszichiátria), ezen kívül magánpraxisban csoportokkal és egyénekkel. Szupervizor és kiképző a Haifai Egyetemen.

Mali Raz: M.A. Haifai Egyetem. Jungiánus terapeuta. Pszichodráma terapeutaként dolgozott az alábbi helyeken: Ifjúsági osztály, pszichiátriai kórház ” Maale Hacarmel”, Haifa, és izraeli- arab iskolákban Jiser Azarka és Furadis.
A stresszhelyzetek kezelésének specialistája.
Szupervízor és kiképző – Haifai Egyetem, Haifa, Izrael.
PSZICHOSZOCIODRÁMA – KULTURÁLIS- ÉS SZEREPVISZONYULÁSOK A VILÁG PROBLÉMÁIHOZ.
MENNYIRE VAGYOK ÉN FELELŐS A VILÁG PROBLÉMÁIÉRT? MIT KELLENE TENNEM?
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: DENIZ ALTINAY
MENNYIRE VAGYOK ÉN FELELŐS A VILÁG PROBLÉMÁIÉRT? MIT KELLENE TENNEM?
IDŐKÉP: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Alkotó szociodráma közösségek megteremtése – helyi és nemzetközi csoportok és hálózatok
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 50
NYELV: Angol
CÍMKE: Kreatív közösségek, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
A szociátria a társadalom gyógyításának tudománya (Moreno, 1955). Moreno szociátriája a nagycsoportok és társadalmi viszonyok gyógyítására szolgál. A szociátriai gondolkodás jelenti a szociodráma alapjait, ez áll kidolgozásának hátterében. A szociometria patológiás formáira vonatkozó szociátriai tudás a csoportok abnormális szerveződéseiből származik, és egyszerre jelent diagnózist és prognózist, prevenciót és kezelést a deviáns csoportviselkedésekkel kapcsolatban. Az egyén mentális egészsége nagy mértékben összefügg a társadalom mentális egészségével, amelyben él. Ezek kölcsönösen hatnak egymásra. A társadalmi struktúra változása függ a kulturális változástól. A kultúra változása pedig a szerepek átalakításán keresztül lehetséges. A szerepek kollektív vonatkozásai kölcsönhatásban vannak azok személyes aspektusaival is. Mindezeket figyelembe véve hogyan alkothatunk új kollektív jövőképeket?
“A szociodráma egy mély dramatikus akciómódszer, amely a csoportközi viszonyokkal és a kollektív ideológiákkal foglalkozik” (Moreno 1943).
A workshop során, miközben felfedezzük egy új társadalom mozgatórugóit, az egyének szerepei is nagy jelentőséget kapnak. A workshop műfaja “pszichoszociodráma” lesz.
AZ ELŐADÓRÓL:

Pszichodráma kiképző, pszichoterapeuta. Ankarában szerzett pszichológus mesterdiplomát. A Török Csoportpszichoterápiás Egyesület korábbi főtitkára, az Isztambuli Pszichodráma Intézet, a Török Pszichodráma Intézetek Szövetsége és az Isztambuli Playback Színház alapítója és elnöke. Szintén alapítúja Gyermekpszichodráma és az Iskolai és Intézményi Oktatás Szekcióknak (szociodráma és szerepjáték). Könyvei (török nyelven); „450 bemelegítő gyakorlat a pszichodrámában”, “A pszichodráma és a csoport pszichoterápia kézikönyve”, „A Spontaneitás Színháza”, „Gyermekpszichodráma”, „Válogatott kérdések a pszichodrámában”, „A pszichodráma alkalmazási területei napjainkban”, „Pillanat”.
Az „IGPP E-Journal” egyik szerkesztője . Az IAGP elnökségi tagja. A FEPTO és az EAP tagja.
BEFOGADÁS, ELFOGADÁS.
BIBLIODRAMATIKUS SZOCIODRÁMA
(A workshop nyelve magyar, angol nyelvű tolmácsolással)
ELŐADÓK: MAJSAI-HIDEG TÜNDE – HEGYES KATALIN
BIBLIODRAMATIKUS SZOCIODRÁMA
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma különféle társadalmi színtereken és csoportokban – a közösségek ereje
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 15
NYELV: Magyar, angol nyelvű tolmácsolással
CÍMKE: Változatos csoportok, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Az éhezés, a nyomor, az üldözés elől menekülők számára különösen, de a más hátrányokkal küzdő embertársaink számára is kulcskérdés, hogy be- és elfogadjuk-e őket? Megnyitjuk-e magunkat és javainkat előttük, akarjuk-e érteni őket és helyzetüket? Úgy tekintünk-e a másik értékeire, méltóságára, mint a sajátunkéra? „Mert éhes voltam, és adtál enni. Idegen voltam, és te befogadtál”
Az ember világban való létét reflektáló szentírási felfogásból következően, a bibliodráma – hasonlóan a szociodrámához – a mindenkori élethelyzetek visszásságait meghaladó törekvések egyik fontos médiuma. A jelen esetben például azt próbáljuk megmutatni, hogy miként válhat egy bibliai történet társadalmi méretű feladatok megoldásának inspirálójává, hogyan segít az abban feltáruló szociális helyzet személyes átélése egy közösséget abban, hogy érzékenyebben mozgósítsa erőforrásait a felelősségvállalásra.
Kezdő történetünk egy lenyűgöző interkulturális-interetnikus esemény: „Abban az időben, amikor a bírák uralkodtak,… [a] éhínség volt az országban. Egy férfi tehát a júdai Betlehemből feleségével és két fiával együtt egy időre Moáb vidékére költözött {…} Moábita nőket vettek feleségül.” (Ruth 1,1-5.)
Workshopunk első részében az elbeszélés ott és akkor szociális kontextusának átélésére-reflexiójára kerül sor, a rákövetkező részben pedig közösen megalkotjuk a kiinduló szituáció itt és most valóságát. Közben különösen figyelünk a mindenkori emberközi viszonyokban rejlő közös alapokra, a megértés, a szolidaritás, a befogadás, a szubszidiaritás eszméinek szempontjaira. Kísérletet teszünk az ökumenikus és interkulturális attitűd örömeinek és feladatainak átélésére, arra, hogy miként és mennyire válhat életté bennünk és általunk a szentírási igazság: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.” (Máté 7, 12.)
AZ ELŐADÓKRÓL:

Majsai-Hideg Tünde református teológus, lelkigondozó, mentálhigiénés szakember, vallástanár, családkonzultáns, szupervízor, kiképző pszichodráma vezető, kiképző bibliodráma vezető és szupervízor, kiképző gyermekpszichodráma vezető és szupervízor.

Hegyes Kata: Pszichodráma és bibliodráma asszisztensi végzettséggel rendelkezem, az MPE Szociodráma Szekciójának és Hatókör Munkacsoportjának is tagja vagyok.
Az ELTE spanyol-német tanári szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető, szerkesztő és riporter szakán végeztem.
Továbbá a Grow tréneri, a 4K kulturális kommunikációs képzését, tavaly pedig humánökológiai tanfolyamot végeztem.
AKCIÓMÓDSZEREK A TANTEREMBEN:
EGY SZÍNHÁZI ÉLMÉNY SZOCIODRAMATIKUS FELDOLGOZÁSA –
EGY PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉS TAPASZTALATAI
(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: BLASKÓ ÁGNES – DURST MÓNI – GALGÓCZI KRISZTINA – KOCSI ANDREA
EGY SZÍNHÁZI ÉLMÉNY SZOCIODRAMATIKUS FELDOLGOZÁSA –
EGY PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉS TAPASZTALATAI
IDŐPONT: június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és a jövő generációja: gyerekek, fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek, intézmények szociodrámája
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA:
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Szociodráma és fiatalok, Programok június 27-én délután
ABSZTRAKT:
Amikor 2022 őszén elindítottuk pedagógus továbbképzésünket, a státusztörvény árnya már ott lebegett a tanárok feje felett (egy olyan törvény, amelyet nemrégiben vezettek be Magyarországon, és tovább korlátozta a tanárok mobilitását és személyes jogait), néhányan tüntetéseken vettek részt, mások alternatív munkát kerestek. Sok tanári közösség széttöredezett, miközben tanárok és diákok még az online tanítási időszak okozta nehézségekkel küzdöttek. Ezen bizonytalan időszak közepette nem voltunk biztosak benne, hogy van-e igény még egy továbbképzési programra, ezért ingyenes workshopokat szerveztünk, és meglepetésünkre, a rendelkezésre álló helyek néhány nap alatt beteltek, majd képzésünkre is számosan jelentkeztek.
60 órás akkreditált képzésünk két fő célt tűzött maga elé. Egyrészt, hogy megismertessük a pedagógusokkal a szociodráma demokratikus működésmódját és szemléletét, amelyek szerintünk alapjául szolgálnak egy demokrácián alapuló társadalomnak és oktatásnak; másrészt, hogy olyan akciómódszertani technikákat tanítsunk, amelyeket a tanárok mindennapi munkájuk során könnyen alkalmazhatnak.
A képzés egyediségét az adta, hogy a budapesti Radnóti Színház és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia- és Kommunikáció Tanszéke együttműködésében jött létre. Ez lehetőséget teremtett arra is, hogy abban segítsük a tanárokat, hogyan tudnak közelebb hozni egy színházi élményt a digitális kultúra feszített tempójához szokott diákokhoz.Workshopunkon bemutatjuk, hogyan lehet bevonni és motiválni a diákokat szociodráma segítségével. Megmutatjuk azokat a – tanárok visszajelzési alapján legsikeresebbnek tartott – technikákat, amelyek felébresztik a diákok kreativitását, és kizökkentik őket a passzív tanulási gyakorlatból. A workshopon egy színházi jelenetből indulunk ki, és azt nézzük meg szociodramatikus eszközökkel, hogyan vonatkoztatható a jelenet aktuális, a diákokat közvetlenül érintő, közösségi és társadalmi kérdésekre.
A workshopon való részvétel ötleteket nyújt arra, hogyan lehet a diákokat a szociodráma segítségével:
- aktívabbá tenni az osztályteremben;
- kritikai gondolkodásra nevelni;
- növelni empátiájukat,
- növelni az önbizalmukat;
- felébreszteni kreativitását, tanulmányozni az őket érintő kérdéseket egy színházi előadás feldolgozása révén.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Mind a négyen tagjai voltunk a PERFORMERS nemzetközi szociodráma módszertani projektnek (2016-2021). Szerzői és szerkesztői voltunk a projektből született könyveknek. Kidolgoztuk a magyarországi szociodráma képzés pilot programját, a két első pilot program egyikének vezetői voltunk. Emellett szociodrámával dolgozunk különböző területeken, többek között iskolákban, egyetemeken, az egészségügyben, színházban és szociális szolgáltatásokban. A Magyar Pszichodráma Egyesület szociodráma kiképzői vagyunk.