Az “International Sociodrama Conference” egy nemzetközi szociodráma network, amely 2007-ben jött létre portugál szakemberek kezdeményezésre. Az ISC két-három évenként rendezi meg aktuális konferenciáját Európa, sőt a világ különböző részein (Portugália, Svédország, Olaszország, Brazília, Görögország). A nemzetközi szociodráma közösség minden alkalommal egy helyi szervező stábbal együttműködésben szervezi az eseményt.
2024-ben, a nyolcadik konferenciának Budapest ad otthont, a Magyar Pszichodráma Egyesület az ötnapos rendezvény házigazdája.
MAGYAR PSZICHODRÁMA EGYESÜLET
A Magyar Pszichodráma Egyesület (MPE) 1989-ben alakult, a pszichodráma képzés és közélet összefogójaként Magyarországon. Tagja a FEPTO-nak és az IAGP-nek. A Szociodráma Szekció 2012-ben alakult. 2016-ban az MPE konzorciumi vezetésével elindult a PERFORMERS nevű szociodráma projekt Erasmus+ támogatással. Azóta az MPE-ben elindult a szociodráma képzés és számos műhelymunka valósult meg, melyek célja a szociodráma módszer kidolgozása és implementálása különböző szektorokban (oktatás, szociális ellátás, egészségügy, közösségfejlesztés).
KONFERENCIA SZERVEZŐBIZOTTSÁG
A Konferencia Szervezőbizottság biztosítja a konferencia szakmai és operatív hátterét. A konferencia megvalósítása érdekében együttműködik a Nemzetközi és Helyi Szakmai Bizottsággal, fórumot létesít a szakmai gondolkodásra. Felkeresi a potenciális résztvevőket, együttműködik helyi és nemzetközi szervezetekkel.
TAGJAI





HELYI SZAKMAI BIZOTTSÁG
A Helyi Szakmai Bizottság tagjai a Magyar Pszichodráma Egyesület pszichodráma és szociodráma szakemberei. Széleskörű tudásukkal támogatják a konferencia koncepció és program kitalálását. A bizottság fontos feladata a magyarországi résztvevők bevonása, a speciálisan helyi programok kidolgozása továbbá azok nemzetközi kerethez való illesztése.
TAGJAI









NEMZETKÖZI SZAKMAI BIZOTTSÁG
Tagjai széles körben elismert nemzetközi pszichodráma és szociodráma szakemberek.
Konferencia alapító tagok. Több évtizedes konferencia szervezési tapasztalattal rendelkeznek.
TAGJAI







TUDOMÁNYOS PROGRAMBIZOTTSÁG
A Tudományos programbizottság legfőbb szerepe a konferencia absztraktok elbírálásában van.
TAGJAI








ETIKAI BIZOTTSÁG
A konferenciára alakult Etikai Bizottság a Magyar Pszichodráma Egyesület Etikai Bizottsága és a Helyi Szervező Stáb kezdeményezése mentén jött létre, további kooptált tagok részvételével. A konferencia előtt és alatt ehhez a szervezethez lehet fordulni etikai kérdésekkel és felmerülő dilemmákkal, ügyekkel, esetleges panaszokkal.
Email: conferenceethics@gmail.com
TAGJAI





TOLMÁCSOK
A 2016 nyarán megalakult SZOFT új színt és új hangot hozott a hazai szabadúszó fordítók és tolmácsok közösségébe. Önálló, nyitott, kreatív nyelvi szakemberek közössége, ahol a sokféleség érték, mert minél többfélék vagyunk, annál többet tanulhatunk egymástól. Tudásmegosztó programjaink az örökös kíváncsiságot, a lelkiismeretes, igényes munkát díjazza. Szívügyünk a szakmánk érdekképviselete és a társadalmi felelősségvállalás. Minden lehetőséget megragadunk arra is, hogy segítsünk, amikor a nyelvi szakemberek tudására és képességeire építve lehet picivel jobbá tenni a világot.
TAGJAI








