Programok június 29-én délelőtt
AZ “ITT ÉS MOST”-ON TÚL – A SZOCIODRÁMÁBAN LÉTREHOZOTT TUDÁS:
HÍD A SZEMÉLYES MEGÉLÉSEK ÉS A TÁRSADALMI VALÓSÁG KÖZÖTT
(A program nyelve angol)
ELŐADÓK: BLASKÓ ÁGNES – JANA DAMJANOV – LUCY DAVIES – KOLLÁNYI ZSÓFIA – LELKES ORSOLYA – SARAH-JANE LENNIE – NEUMANN ESZTER – LEYLA SAFTA-ZECHERIA
HÍD A SZEMÉLYES MEGÉLÉSEK ÉS A TÁRSADALMI VALÓSÁG KÖZÖTT
IDŐPONT: Június 29. szombat, 9:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
Moreno úgy tekintett a szociodrámára, mint a társadalomkutatás kitüntetett eszközére. A módszer változatos hátterű társadalmi csoportokban való, széleskörű alkalmazhatóságát megtapasztaló dramatisták jelentős része osztja ezt a meggyőződést. A korábban jellemző, a módszertől magától alapvetően független, különböző tudománytörténeti okokhoz köthető késlekedés ellenére, az akadémiai szféra is egyre nyitottabbá válik a dramatikus eszközök kvalitatív kutatási módszerként való használatára.
A Drama as Academic Research (DAR) Kutatócsoport egy nemzetközi csoport, amely különböző tudományterületek kutatóiból áll, akik maguk is gyakorló dramatisták. A DAR tagjai arra hívják az érdeklődő akadémiai kutatókat és dramatistákat, hogy a dráma segítségével közösen tárják fel a tudástermelés lehetőségeit, feltételeit és különféle módszertani kérdéseit. A műhelymunka célja feltérképzeni, hogyan aknázhatók ki a társadalomtudomány számára a dráma kínálta lehetőségek a társadalmi valóság megértésében.
A workshop a drámából nyerhető tudás ismeretelméleti kérdéseivel foglalkozik: érvényességi, etikai, a kutatói szerepkörhöz kötődő kérdésekre keressük a választ. Összegyűjtjük mindazokat a dilemmákkal, amelyekkel a drámának mint adatgyűjtési eszköznek a használata során találkozhatunk, és feltérképezzük azokat a területeket, amelyeken a dramatikus módszerek eltérnek a hagyományos kutatásmódszertani gyakorlatoktól.
Szeretettel várunk mindenkit, aki csatlakozna hozzánk ebben az együttműködésben!
Tanulási célok: A résztvevők megértik a drámamódszerekkel kapcsolatos akadémiai kutatás szükségleteit és feltételeit, és betekintést nyernek a dráma mint kutatási eszköz kihívásaiba és lehetőségeibe az adatok érvényessége, a kutatási etika, az átvihetőség, és egyéb szempontokból.
AZ ELŐADÓKRÓL:

A Drama as Academic Research Group (DAR-RG) 2023-ban alakult azzal a céllal, hogy feltárja a dramatikus módszerek tudományos kutatási eszközként történő alkalmazásának lehetőségét. A DAR-RG alapítói és közreműködői egyszerre különféle tudományterületek akadémiai kutató, és különböző dramatikus módszerek – pszichodráma, szociodráma, fórumszínház, stb. – gyakorlói.

Ágnes Blaskó, HU
Kiképző szociodráma vezető, társadalomtudós,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója.

Jana Damjanov, RS
Klinikai pszichológus, szociodráma és pszichodráma vezető, kiképző és szupervízor, pszichodráma terapeuta,
a Regional Association for Psychodrama and Integrative Psychotherapy tagja és a Center for Sociopsychodrama and Research munkatársa

Lucy Davies, UK
PhD hallgató, Open University

Zsófia Kollányi, HU
Szociálpolitikus és közgazdász,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának oktatója

Orsolya Lelkes, AT
Pszichodráma facilitátor és coach, társadalomtudós

Sarah-Jane Lennie, UK
Charter pszichológus,
a Brit Pszichológiai Társaság tagja, az Open Egyetem oktatója.

Eszter Neumann, HU
Szociológus
a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa

Leyla Safta-Zecheria, RO
Társadalomtudós
Temesvári Nyugati Egyetem, Demokrácia Intézet tagja
SZOCIODRAMATIKUS BEAVATKOZÁSOK
SZOCIÁLIS NEHÉZSÉGEKKEL KÜZDŐ CSOPORTOKKAL
(A program nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: PABLO ALVAREZ VALCARCE – KLAUSZ PÉTER
SZOCIÁLIS NEHÉZSÉGEKKEL KÜZDŐ CSOPORTOKKAL
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-13:00
TÉMA: Szociodráma és a jövő generációja: gyerekek, fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek, intézmények szociodrámája
PROGRAM TÍPUSA: Workshop és prezentáció
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 100
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Szociodráma és fiatalok, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A workshop betekintést nyújt a szociális munka keretében, bevándorló közösségekben alkalmazott szociodráma technikákba. A szociodráma módszerét bevándoló fiatalokkal a szociális tanulás és a mentális egészség megtámogatására lehet használni, annak érdekében, hogy jobban felismerjék az akadályokat, és bővüljön repertoárjuk, illetve stratégiáik a jövőjük felépítéséhez új hazájukban. Teoretikus háttér: A fiatal bevándorlók és kevéssé strukturált családjaik valamiféle “személyiségzavarban” szenvednek, amely együttjár a mentalizációs képességek és a mentális egészségükre való odafigyelés hiányával, és a társadalmi és munkahelyi struktúrákba való beilleszkedés súlyos nehézségeivel. E nehézségekben, legjobban a számukra kialakított specifikus szociális szolgáltatások tudják segíteni őket, amelyek magukban foglalják a szociális tanulást és oktatást, a csoportos szociodramatikus beavatkozásokat, a képzés és a munkakeresés támogatását és a pszichodramatikus mentálhigiénés segítségnyújtást.
A workshop révén a résztvevők megértik a munkaerőpiacra belépő bevándorló fiatalok pszichoszociális hátterét. A résztvevők kipróbálnak különböző szociodramatikus és mentalizációs technikákat, melyeket a bevándorló csoportokkal folytatott gyakorlatban alkalmazható.
A workshopot prezentáció követi, amely Magyarországon és Spanyolországban megvalósult projektek kapcsán mutatja be, hogy a szociodráma és az akciómódszerek hatékony eszközök lehetnek a marginalizált helyzetben lévő fiatalok támogatására a munkaerő piaci belépéskor. E projektek hasonló célcsoportokat érintenek (bevándorló fiatalok) és támogató szerepekben szakembereket is bevonnak (szociális munkásokat, oktatókat, pszichológusokat). A csoportok tagjai szociális, gazdasági és kulturális hátterükből következően sokféle akadállyal szembesülnek a munkavállalás kapcsán és amikor független életet szeretnének élni. A szociodramatikus technikák alkalmazása segíti ezen akadályok azonosítását, motiválja a munkahellyel és a családi közeggel kapcsolatos új stratégiák kipróbálását, és támogatja őket egy nagyobb fokú önállóság kialakításában, hogy megteremtsék saját jövőjüket.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Pablo Alvarez Valcarce spanyol pszichodráma és szociodráma vezető, a Grupo de Estudios de Psicodrama de Madrid alapítója és igazgatója. Nagy tapasztalattal rendelkezik a pszichodramatikus és szociodramatikus beavatkozások terén a pszichiátriától a szervezeti coachingig terjedő területeken. Jelenleg a madridi önkormányzatban bevándorló fiatalok társadalmi tanulási és foglalkoztatási integrációs programjában dolgozó csapatot irányítja, valamint vezetője a madridi R,Lafora Mental Hospital személyiségzavarokkal foglalkozó osztályának.

Péter Klausz Pablo Alvarez Valcarce tanítványa, az Artemisszió Alapítvány trénere. Szakterülete a globális oktatás és a marginalizált csoportok társadalmi befogadása, tréningjein drámaalapú és akciómódszereket alkalmaz.
AMIKOR A PROBLÉMÁK SZÉTBOMLANAK –
SOKDIMENZIÓS RENDSZEREK SZOCIODRAMATIKUS FELÁLLÍTÁSA NAGYCSOPORTBAN
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: JOERG JELDEN – VALERIE MONTI HOLLAND
SOKDIMENZIÓS RENDSZEREK SZOCIODRAMATIKUS FELÁLLÍTÁSA NAGYCSOPORTBAN
IDŐPONT: Június 29. vasárnap, 10:00-12:30
TÉMA: Alkotó szociodráma közösségek megteremtése – helyi és nemzetközi csoportok és hálózatok
PROGRAM TÍPUSA: Nagycsoport
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: minimum 30
NYELV: Angol
CÍMKE: Kreatív közösségek, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
AI, klímakatasztrófa, háborúk, betegségek, kapitalizmus – számos átalakulás és válság, amelyek szétzilálják és rángatják társadalmainkat, intézményeinket, szervezeteinket, közösségeinket, és egyéni szinten minket magunkat is. Párhuzamos világok jönnek létre és ütköznek egymással. E jelenség megváltoztatja a szociodrámát és a szociodramatikus közösséget magát is.
Workshopunk keretében a válságok és átalakulások dinamikáira és összefüggéseire próbálunk ránézni. Hogyan hat ez a szociodramára? Akcióban fogjuk vizsgálni ezt a kédést. A szociodráma, a Társadalmi Jelenlét Színház (Social Presence Theatre – SPT) és a rendszerállítás módszereit kombinálva vizsgáljuk majd hogy miképp érintik közösségünket és módszerünket e szimultán jelenségek. Az SPT technikákon alapuló rámelegedést követően, a fenti témákat vizsgáljuk majd. Az egyes kiscsoportok szociodramatikus kérdéseket fogalmaznak meg, és meghatározzák a témában releváns szereplőket. Ezután – ahogy a sokdimenziós rendszerállításnál történik – egy segítő csoport megmutat egy akciót a közös színpadon, amely egyidejűleg hat minden kiscsoportra. Állítás helyett viszont, mi egy SPT formát fogunk alkalmazni, amelyet Falunak hívnak.
Hogy hangzik? Biztosan furcsán. Sétálunk, megállunk, leülünk, lefekszünk, körbe forgunk. Nevetünk és a komor témák ellenére jól érezzük magunkat.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Joerg facilitátor, aki Hamburgban, Németországban él. Kollégáival együtt mindenféle szervezetekkel dolgozik, és segít nekik a jövőkép, stratégia, szervezeti struktúra kialakításában. Munkája során és azon túl rendszeresen alkalmazza az olyan akciómódszereket, mint a szociodráma, a társadalmi jelenlét színháza, a playback színház és a bohózat, hogy segítsen a szervezeteknek feltárni és előre látni a változásokat.
Szabadidejében koncertekekre, kiállításokra jár, kirándul a természetben, capoeirázik és regényeket olvas.
A német Psychodrama and Sociometry Magazine (Pszichodráma és Szociometria Magazin) hamarosan megjelenő szociodráma kiadványába Joerg Jelden egy olyan cikket írt, amelyben összehasonlítja és integrálja a szociodrámát és a Social Presencing Theater-t.

Szociodráma kiképző, a BPA (Brit Pszichodráma Egyesület) tagja.
Valerie szociodramatista, aki facilitátorként és coachként dolgozik világszerte minden ágazatban. Emellett az Egyenlőség és Sokszínűség a Cselekvésben bizottság elnöke és a BPA külső kapcsolatokért felelős képviselője.
SZOCIODRÁMA AZ IDEGEN NYELV OKTATÁSBAN
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: ROBERT ZAMMIT – LARA VINCENT
IDŐPONT: Június 29. Szombat 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
Ez a workshop azt mutatja be, hogyan használhatjuk a szociodrámát az idegennyelv oktatás keretében. Az osztály résztvevői természetesen emberi lények és ekként is dolgozunk velük. Módszerünk a nyelvtanulást segítő pszichodramaturgia (PDL), amely Moreno fejlődés- és ideális működés koncepcióira épít. Kulcsa a kreativitás.
Moreno szerint a spontaneitás tanulható és gyakorolható. Ezt tesszük programunk során.
A PDL a találkozáson (encounter) és az itt és moston alapuló pedagógiai módszer. A résztvevők nem tanulják a nyelvet, hanem a találkozás eszközeként használják. Arról szól, hogy használják, legyenek benne, éljenek az idegen nyelvben. Az oktató a kereteket és a biztonságos teret biztosítja, és végig abban támogatja a résztvevőket, hogy ki tudják fejezni magukat.
Workshopunk lehetőséget teremt annak megtapasztalásra, hogyan zajlik a nyelvtanulás a PDL módszerrel, amely pedagógiai alapokra épít, és a résztvevők illetve a csoport számára releváns tartalmakkal dolgozik.
A workshop résztvevői képesek lesznek a szociodramatikus szerepépítés és szerepjáték alkalmazására a idegennyelv tanításban, jobban fogják érteni, hogy a nyelvtanulás miképp is történik, praktikus eszközöket kapnak a találkozások (interakciók) facilitálására az idegennyelv órákon.
AZ ELŐADÓKRÓL:


Robert Zammit (Málta) és Lara Vincent (Franciaország) az elmúlt 20 évben felnőtteknek, az utóbbi években pedig gyerekeknek tanítottak nyelvet. Mindketten minősített nyelvtanárok és pszichodráma vezetők (DFP Németország). Egy saját nyelviskolát üzemeltetnek, amely PDL (szakmailag irányított tanulás) módszerű nyelvtanfolyamokat és tanárképzéseket szervez Európa-szerte.
Miután több nemzetközi szociodráma workshopokon részt vettek, rájöttek, hogy anélkül, hogy ezt tudatosan művelték volna, nemcsak a pszichodrámát, hanem a szociodrámát is használhatják az nyelvtanításban.
A pszichodráma, a szociodráma és a PDL kapcsolatáról két tanulmányuk jelenik meg a német Zeitschrift für Psychodrama und Soziometrie című folyóiratban 2024-ben.
ÖKOPSZICHOLÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEK MEGJELENÉSE A MESÉKBEN –
MIT ÜZEN AZ ERDŐ-MEZŐ?
(A workshop nyelve magyar, angol nyelvű tolmácsolással)
ELŐADÓK: DONÁTH ATTILA – DR. KALÓCZKAI ANDREA
MIT ÜZEN AZ ERDŐ-MEZŐ?
IDŐPONT: június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és ökológia – környezeti kérdések, kapcsolódások az élővilágban, az ember és a természeti környezet viszonya
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 16
NYELV: Magyar, angol nyelvű tolmácsolással
CÍMKE: Szociodráma és ökológia, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A workshopon a szociodráma módszerével dolgozzuk fel a mesékben megjelenő archetipikus üzeneteket, melyek szinergiát mutatnak ökopszichológiai összefüggésekkel.
Ezen alkalommal A bölénylány és barátja a varjú című indián mesével dolgozunk (William Camus: Tűzmadarak – mesegyűjtemény). Az itt alkalmazott technika a J.L. Moreno-féle szociodramatikus és a J.Fox által fémjelzett playback- színházi eszközöket is használja. A mese értelmezés-elméletét az Antalfai Márta által megalkotott Kincskereső Meseterápiás módszer adja, mely erősen C.G. Jung analitikus elméletén alapszik. Ez a módszer egyesiti magában a pszichodráma és a jungi analitikus alapokra épülő meseterápia elemeit.
A workshopon saját lelki folyamatainkkal is dolgozunk, és miközben a kiválasztott mese szövetét használjuk alaptörténetnek, a mesében megjelenő, kiemelt interpszichés konfliktusok, krízisek kerülnek eljátszásra. A kiemelés a mesékben szimbolikusan megjelenő természetközeli helyszínekkel, szereplőkkel, és ezek emberre – a mese hősére, illetve a mesehős emberi kapcsolódásaira – gyakorolt hatásával foglalkozik.
Az eljátszás folyamán fontos tárgyakat, figurákat személyesitjünk meg, és így játsszuk el a szituációt. A szerepválasztás egyéni, a játék elején szerepfelvétel, helyszínépítés, a játék után feldolgozás, visszajelzés zajlik. A lejátszás során összes érzékszervünkkel dolgozunk. Ennek alapján olyan, eddig nem ismert részleteket tudunk meg magunkról és kapcsolódásainkról, melyek segithetnek problémáink felismerésében. A mesék különleges alaptémákat rejtenek, ősi szimbólumok, archetípusok, alapkonfliktus-minták jelennek meg bennük, melyek révén az egyéni tudattalanon túlmutató, kollektív tudattalanból is energiákat kaphatunk.
Jelen mese alapján az együttélés természet által meghatározott vonatkozásaira, a csoporthoz való tartozás, illetve a természet szükséges és elégséges használatának kérdéseire látunk rá.
Két jelenetet emelünk ki: Az egyikben a természetben felnőtt hősnő csoportba való visszatérésének nehézségeit vizsgáljuk. A másikban a természet örök adakozására történő kétféle emberi reakció jelenik meg: az egyik, ahol a kapzsiság és telhetetlenség az úr, és a másik, ahol a szükség és mértékletesség a meghatározó.
A két példa alapján ráláthatunk arra a mesékben alapvetésként mutatkozó elemre, hogy az emberi változások a természettel való szoros kapcsolódásban, mintegy lenyomatként mutatkoznak meg, ezzel szimbolikusan és tényszerűen is bizonyitva, hogy ember és természet elválaszthatatlan, sorsuk egymás függvénye.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Donáth Attila: a pszichodráma képzését a ’90-es évek elején végezte. Több mint harminc éve dolgozik tanácsadóként, szervezetfejlesztőként, trénerként, szupervízorként, coachként és közösségi szociális munkásként. Munkájában integrálja a szociodrámát mint módszert, amelyet széles körben alkalmaz különböző területeken.

Dr. Kalóczkai Andrea: ideggyógyászként már pályafutása elején érdeklődött a betegek pszichés működése, a psziché szervezetre gyakorolt hatása iránt. Pszichodráma pszichoterapeuta végzettséget szerzett, pszichodráma csoportokat vezetett epilepsziás betegeknek. Analitikusan orientált egyéni terápiákat folytat monodramatikus elemekkel. Közel 20 évvel ezelőtt kezdett el érdeklődni a mesék és a jungi elveken alapuló narratív terápia iránt. Azóta képzőként és önismereti csoportok facilitátoraként dolgozik ezen a területen.
SZÍNPADON AZ ISTENSÉGEK PERE:
A VÁLASZOK ÉS MEGOLDÁSOK FELFEDEZÉSE
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: SHEILA DALLAS-KATZMAN – PEN FITZGERALD
A VÁLASZOK ÉS MEGOLDÁSOK FELFEDEZÉSE
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és ökológia – környezeti kérdések, kapcsolódások az élővilágban, az ember és a természeti környezet viszonya
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 40
NYELV: Angol
CÍMKE: Szociodráma és ökológia, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A globális felmelegedés világában élünk, ahol gyakoriak a hurrikánok, a földrengések, az árvizek, és a tűzvészek. Vajon az isteneket kell hibáztassuk ezért?
Miért vannak ezek a természeti katasztrófák? Ezek is Isten tervének részei? Mi a mi kollektív felelősségünk a múltunkért és a közös jövőnkért?
J. L. Moreno úgy vélte, hogy mindannyian össze vagyunk kötve a teremtőhöz való kapcsolódásunkban. Szerinte a kreativitás a teremtőtől vagy istenségtől ered. A workshopon egy bírósági tárgyalás megrendezését ajánljuk a résztvevőknek, ahol az isteni entitást hallgatjuk meg a teremtésről és a világ jelenlegi állapotáról, hogy jobban megértsük, miképp dolgozhatnánk együtt azon, hogy visszafordítsuk mindazt, amit jelenleg tapasztalunk. A résztvevőknek lehetőségük lesz kiválasztani, hogy ki vagy mi szólítja meg az istenségeket, például a természet elemei és/vagy a különböző kultúrák képviselői. Kiválasztják a tárgyalás helyszínét, például egy konferenciát, egy közösségi központot, egy szabadtéri helyszínt vagy egy tárgyalótermet.
Tanulási célok:
- A közösségi cselekvőképesség fokozása aktuális konfortzónánkon túl.
- A hibáztatás kérdésének újrakeretezése.
- A szociodráma lehetőségeinek felismerése egy praxis alapú ökológia megteremtésében a változásért, és egy ezeken a praxisokon alapuló ökoszisztéma kialakításában, a társadalmi kérdések feltétele a beavatkozás érdekében.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Egy szenvedélyes alkalmazott színházi szakember, aki több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az Elnyomottak Színházával, szociodráma és pszichodráma csoportok vezetésében magán- és állami szektorban egyaránt.
Sheila a Ten Lanterns Transformative Theatre társalapítója, amely akciómódszereket használ a társadalmi változás eszközeként. Munkája a társadalmi igazságosságra, a rasszizmus felszámolására, a háború által érintett közösségekre és az éghajlatváltozásra összpontosít. A Food Stories Virtual Encounter társalapítója, amely egy virtuális Elnyomottak Színháza fórum, amely az élelmiszert katalizátorként használja fel az élelmiszerbiztonság és a bizonytalanság kérdéseire. A Nők Nemzetközi Szövetségének a Rádióban és Televízióban (IAWRT/USA) elnöke; a NYC for CEDAW Act Coalition elnöke, szorosan együttműködve a New York-i Városi Tanáccsal és a Nemek Egyenlőségi Bizottságával, hogy New York városát összhangba hozza a CEDAW-val (Egyesült Nemzetek Egyezmény a nőkkel szembeni diszkrimináció minden formájának felszámolásáról). Vezetése révén New York Citynek van egy bizottsága a nemek közötti egyenlőségért.
A Theatre for Social Justice tagja és társalapítója a Kings County Black, bennszülöttek és a színes bőrűek (BIPOC) projektnek, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy a 14-24 éves fiatalokat képessé tegye a közösségi kérdésekben a művészetek és a médián keresztül történő navigálásra. Munkássága köz- és magánintézményekkel, alulról építkező és nemzetközi szervezetekkel egyaránt találkozik. Színházi rendező és színész, darabokat ír színpadra és rádióra.
Sheila a Manchesteri Egyetemen (Egyesült Királyság) szerzett alkalmazott színházi mesterképzést, a Hunter College/CUNY-ban (USA) újságírásból és médiatudományból diplomázott, valamint az Edna Manley School of Visual and School of theatre művészeti tanári diplomát szerzett. Performing Arts (Jamaica), valamint a Columbia University School of International and Public Affairs (USA) posztgraduális képzésén vett részt konfliktusmegoldásból. Számos kitüntetésben részesült az előadóművészetben, a rádiózásban és a nemzetközi békefenntartásban végzett munkáiért, és 2018-ban megkapta az UN Women Champion of Change Award díját a nőkkel és a nemekkel kapcsolatos munkájáért. A 2024-es ASGPP Innovators Awardra jelölték, a nyertesnek gratulál (ő is rá szavazott).

Pen Fitzgerald 1996-ban szerzett pszichodráma pszichoterapeuta képesítést, azóta számos helyen vezet pszichodráma és szociodráma csoportokat. 2021. végéig szociális munkásként is dolgozott Írországban az ellátórendszerből kikerülő fiatalokkal, elsősorban olyan bevándorló gyerekekkel, akik a hazájukat és családjukat is el kellett hagyják. Nemrégiben részt vett egy közösségi szponzorációs programban, amelynek keretében egy szíriai menekült családot fogadott be egy ksiváros. A kidolgozott program és a workshop célja, hogy segítse a közösséget megérteni a menekült helyzethez tartozó tapasztalatokat.
„HÁBORÚ A VISSZATEKINTÉSBEN: ERŐSEK MARADUNK EGYÜTT”
– SZOCIODRAMATIKUS CSOPORTÉLMÉNY.
(A workshop nyelve ukrán, angol nyelvű tolmácsolással)
ELŐADÓK: OLENA KUCHYNSKA – ANGELINA KARIMOVA
– SZOCIODRAMATIKUS CSOPORTÉLMÉNY.
IDŐPONT: Június 29. szombat 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és társadalmi gyógyítás – felépülés a kollektív krízisekből és traumákból
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: korlátozás nélkül
NYELV: Ukrán, angol nyelvű tolmácsolással
CÍMKE: Társadalmi gyógyítás, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A háborús időszak megpróbáltatásai közepette az ukrán pszichológusok és pszichoterapeuták számos kihívással szembesültek munkájuk során. Egy olyan új valóságban találtuk magunkat, amely megjósolhatatlan volt, és nem lehetett rá felkészülni.
Ahogy a klienseink, úgy mi magunk, pszichológiai segítséget nyújtó szakemberek is, szükségét éreztük az érzelmi feldolgozásnak, a támogatásnak és a kapcsolódásnak, valamint egy olyan szakmai kommunikációnak, ami képessé tesz bennünket, hogy megbirkózzunk azokkal az új kérdésekkel, amelyekkel munkánk során szembesülnünk kellett.
Ezért egy szociodráma csoportot alakítottunk Ron Wiener és Diane Adderley vezetésével.
Nekünk, a csoport tagjainak erőforrást jelentett, hogy a háború hosszú hónapjai alatt találkozni tudtunk, és a traumatikus események valóságát különböző szerepekben és hangokban ki tudtuk fejezni. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megvizsgáljuk a szörnyű eseményeket, hogy megértsük és elemezzük a saját magunkban, személyes és szakmai kapcsolatainkban, a társadalomban és a nemzetközi közösségben zajló folyamatokat. Azt is megfigyeltük, hogyan reprodukálódnak ezek a folyamatok a csoportban.
Menet közben kellett tanulnunk, és sok mindent sikerült elérnünk.
A workshop során:
- feltárjuk, hogy mi zajlott ebben az intim térben.
- A csoporttitok elvét betartva, egy olyan csoport munkájába kínálunk betekintést, amely a végtelen háborús hónapokban rendszeresen találkozott.
- Elmondjuk, hogy miképp mozdultunk el kitűzött céljainktól, a munkáinkból származó igényeinkre való reagálásig.
- Megosztjuk a felismeréseket, amelyekre a csoport a közös munka révén jutott.
- Tapasztalatainkkal megerősítjük a szociodráma módszer alkalmazásának fontosságát és hatékonyságát.
- Cselekvésre és találkozásra hívunk.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Olena Kuchynska – Pszichodráma terapeuta (Norvég Moreno Intézet minősítése), magán terápiás gyakorlat.
Pszichodráma terapeuta, szociális és pszichológiai tréningek tartására minősített kiképző, szociodráma és pszichodráma vezető.
Különböző területeken dolgozik szociodráma vezetőként: szociális és pszichológiai tréningek tartása vállalatok számára, támogató csoportok tanároknak, tizenéveseknek rehabilitációs központokban.

Angelina Karimova – pszichodráma terapeuta (Norvég Moreno Intézet minősítése), magánterápiás gyakorlat.
Pszichológus (magánpraxisban), pszichodráma terapeuta, pszichodráma és szociodráma vezető. Támogató csoportokat vezet felnőttek számára.
A KOLLEKTÍV INTELLIGENCIA AKTIVÁLÁSÁNAK SEGÍTÉSE SZOCIODRÁMÁVAL
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: CHANTAL NÈVE HANQUET – AGATHE CRESPEL
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma a szervezetfejlesztésben, coachingban és tréningekben
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 14
NYELV: Angol
CÍMKE: Szervezetfejlesztés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A workshop olyan kulcsfontosságú akciótechnikákat mutat be, mint a „feltáró szék”, a metaforák, szövegalkotási játékok, tárgyak vagy képkártyák használata. A workshop e technikák alkalmazásával járja körül az akadályok és segítő erők szociodramatikus feltérképezésnek lehetőségeit, annak érdekében, hogy elősegítsük a különböző közösségek, csoportok, és teamek számára a változást és kollektívájuk új jövőképének megalkotását. A workshop a csoportvezetők „Facilitating Collective Intelligence, a Handbook for Trainers, Coaches, Consultants and Leaders” (Routledge 2029) című könyvéhez kapcsolódik.
Az akciótechnikák mellett foglalkozni fogunk: (1) A szociodramatikus munka megkönnyítéséhez szükséges legfontosabb belső attitűdökkel; illetve (2) azokkal a kulcsmozzanatokkal, amelyek a kollektív intelligencia aktiválásához szükségesek a szociodramatikus munkában.
A workshop résztvevői:
- Elsajátítanak egy belső hozzáállást, ami szociodramatikus munka fecilitálásához szükséges;
- Megismerik egy kulcskérdés megfogalmazásának módját, amellyel aktiviálni lehet a közös intelligenciát a szociodramatikus munkában;
- Felfedezik egy-egy akciótechnika használatát a szociodramatikus munka elmélyítése érdekében.
AZ ELŐADÓKRL:

Chantal Nève-Hanquet alapító tagja a FEPTO-nak, tagja az IAGP-nek.
Nemzetközi pszichológiai karrierje a pszichodráma, a szociodráma, a jungi analízis és a családterápia területén zajlott. Ötven évnyi csoportokkal végzett munkája során jelentősen hozzájárult az akciómódszerek elterjedéséhez.
Agathe Crespel A Moreno Museo Association (Moreno Múzeum Egyesület) tagja.
Agathe Crespel Belgiumban és Franciaországban tanult, pszichológus, pszichodramatista és szociodramatista, akciómódszer vezető. Az elmúlt tizenöt évben különböző szakmai környezetben vezetett csoportokat, széles körben alkalmazta az akciómódszereket a szupervízióban, a coachingban és a kreativitás fokozásában.
Agathe Crespel és Chantal Nève Hanquet a szerzői a következő könyvnek : „Facilitating Collective Intelligence, a Handbook for Trainers, Coaches, Consultants and Leaders” (Routledge 2019).
A szerzők a brüsszeli székhelyű Pszichoszociológiai Képzési és Intervenciós Központ (CFIP) tagjaként kongresszusokon és workshopokon vezetnek csoportokat Olaszországban, Franciaországban, Bulgáriában, Görögországban, Svájcban, Svédországban, Törökországban, és az Egyesült Államokban.
VESZÉLYBEN A DEMOKRÁCIA?
TRAUMÁK ÉS REMÉNYEK
(A workshop nyelve angol, magyar nyelvű tolmácsolással)
ELŐADÓ: MARCO GRECO
TRAUMÁK ÉS REMÉNYEK
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és hatalom – a demokratikus értékek jövője
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 30
NYELV: Angol, magyar nyelvű tolmácsolással
CÍMKE: Szociodráma és hatalom,Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
J. L. Moreno összekapcsolja az egyén és az emberiség identitását. Azt hangsúlyozza, hogy az egyén megváltása megvalósíthatatlan lenne, a „másik” egyidejű aktív középpontba állítása nélkül. Nem mindig könnyű a figyelmet egyszerre az egyéni és kollektív jelenségekre összpontosítani.
A workshopunk egy szocio – pszicho – szodiodráma lesz, amely három szakaszra tagolódik:
1) Szociodramatikus megközelítés
2) Pszichodramatikus szakasz
3) Visszatérés a szociodramatikus megközelítéshez.
Ez az eljárás segíti annak megértését, hogy miképp lehet integrálni a két módszertani formát anélkül, hogy kockáztatni kéne az összekeveredést és az összezavarodást.
A foglalkozás révén a résztvevők képesek lesznek:
- körvonalazni a szociodráma néhány alkotóelemét;
- körvonalazni a pszichodráma néhány alkotóelemét;
- megkülönböztetni a szociodrámát és a pszichodrámát
AZ ELŐADÓRÓL:

Marco Greco pszichoterapeuta, pszichodramatista, szociodramatista. A Torinói Egyetem Pszichológiai Tanszékének „Szervezeti pszichodráma” kurzusának tanára.
A Torinói Pszichodráma Színház vezetője és oktatója, amely a Dr. Giovanni Boria & C. Intézet “Pszichodráma A Dr. Giovanni Boria & C. Institute FEPTO akkreditált pszichodráma képzésének része. Az AIPsiM (Olasz Moreno-i Pszichodráma Egyesület) korábbi elnöke (2007 és 2012 között). A Moreno Múzeum Egyesület elnöke (Bécs, Ausztria; Torino, Olaszország). A FEPTO kutatási bizottságának tagja. Tapasztalattal rendelkezik a függőségi zavarok terén, vezetője erápiás közösségeknek. A „FaberActive” (Pszichodráma a szervezetekben) elnöke. Az IAGP tagja.
AZ ÚJ GAZDASÁG
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: DORCHESS DE KONING
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 6-20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
Különböző akciómódszerek, a szociometria és a szociodráma alkalmazásával a csoportban felmerülő gazdasági témákkal fogunk foglalkozni, legyenek ezek személyes vagy rendszerszintű kérdések. Teret és hangot adunk a különböző aspektusok megjelenésének. E megközelítés tudatosabbá tesz bennünket a tekintetben, hogy hozzáállásunk miképp formálja a pénzzel kapcsolatos döntéseinket, és segít minket adott szándékoltságú gazdasági rendszerhez vezető stratégiák kialakításában.
A workshop révén a résztvevők tudatosabbakká válnak gazdasági kérdésekhez kapcsolódó elképzeléseiket és viselkedésüket illetően és hazavihetnek néhány ötletet, amelyekkel a saját hatókörükben változásokat kezdeményezhetnek.
AZ ELŐADÓKRÓL:

A csoportokkal és szervezetekkel végzett coaching és képzés során a szociodrámát és a konstellációs munkát használom a közös téma azonosítására és testi megjelenítésére, valamint arra, hogy az ellenállás és a lehetőség megélt érzéseivel dolgozzon a csoport.
A SZALUTOGÉN MEGKÖZELÍTÉS HASZNÁLATA
A HÁBORÚS HELYZETBEN DOLGOZÓ SEGÍTŐK TÁMOGATÁSÁBAN
(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓ: TESZÁRY JUDITH
A HÁBORÚS HELYZETBEN DOLGOZÓ SEGÍTŐK TÁMOGATÁSÁBAN
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és társadalmi gyógyítás – felépülés a kollektív krízisekből és traumákból
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 30
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Társadalmi gyógyítás, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A szalutogenezis az egészség eredete, a patogenezis a betegség eredete.
Hogyan segíthetünk a segítőknek, akik ugyanazon körülmények között élnek, mint az ügyfeleik? Hogyan tudják megőrizni erejüket és magabiztosságukat terapeutaként a háborús veszélyben, amikor bombáznak és rakéták hullanak a saját lakóhelyükön, vagy amikor meghaladják őket nehézségek és szoronganak, mert úgy érzik, hogy képtelenek valódi segítséget nyújtani a klienseiknek? Hogyan tudnak a hivatásos segítők vigyázni magukra, hogyan tudják elkerülni a másodlagos traumatizációt, amikor mélyen belekerülnek klienseik traumatikus élményeibe? Milyen túlélési stratégiáik vannak? Hogyan élték túl elődeik a korábbi háborúkat, amiken keresztülmentek? Hogyan tudnak kikerülni érzéketlenség vagy a túlérzékenység állapotaiból?
Amikor az idegrendszer túlterhelődik, és nem bírja tovább a nyomást, a rendszer leáll, és lebénulunk, tehetetlenné válunk, zsibbadtak és érzéketlenek leszünk. Ezek a reakciók a szervezet védekező mechanizmusai, és bár abban a pillanatban életmentőek, hosszú távon, ha ezekben az állapotokban maradunk, veszélyeztethetik az életünket.
A workshop egy pszicho-szociodramatikus kutatás lesz azzal kapcsolatban, hogy miképp nyerhetjük vissza egyensúlyunkat, miképp lehet újra integrálni a racionális és érzelmi működést, és az erőforrásokra összpontosítva elviselni a stresszhelyzeteket, tágítani a “tűrőképesség ablakot”, ezáltal fejleszteni a rezilienciát.
Hozzuk el az eseteinket erre a workshopra, amikor trauamákkal dolgoztunk, és tanuljunk egymástól!
A tanulási célok, hogy
(1) megtanuljuk beazonosítani testi reakcióinkat a túlzott érzelmi átélésre, és az érzések leválasztására,
(2) megismerjük a “tűrőképesség ablaka” koncepciót, és hogy belássuk a támogató rendszerek fontosságát.
AZ ELŐADÓRÓL:

Teszáry Judith pszichológus, pszichodráma és szociodráma kiképző szupervízor, nemzetközi előadó. Zerka Moreno képezte ki a Moreno Intézetben (Beacon, New York). A FEPTO alapító tagja, hat évig (2002-2008) elnöke is volt. Tevékenységéért életműdíjat kapott. Tagja a Task Force for Peace and Conflict Transformation csoportnak, amely a szociodráma módszerét használja konfliktusos területeken, segítve a segítőket a traumatikus élmények feldolgozásában, például a kijevi Majdan forradalom után. Két ukrajnai támogató/terápiás csoportot vezet. Dolgozott pszichoszomatikus betegekkel, pszichoszociodráma alkalmazásával egy kutatási és gyógító projektben a stockholmi Karolinska Intézet Stresszkutatási Osztályán. Stockholm város szociális osztályán nevelőszülőknél dolgozott pszichológusként. Szociális munkásokat képzett szociodramatikus módszerekkel. A Svéd Pszichodráma Egyesület elnöke.
Szociopszichodráma vezetőként részt vesz egy projektben, amely a roma nők magyarországi egészségügyi ellátásban szerzett tapasztalataival foglalkozik. Tíz évig alkalmazta a szociodrámát a svéd ipari szakszervezeti vezetők, és az egészségügyi dolgozók konfliktuskezelési tanfolyami képzésében. A P.E.R.F.F.O.R.M.E.R.S, egy Erasmus+ szociodráma projekt szakmai vezetője és nemzetközi koordinátora volt. A Magyar Pszichodráma Egyesület (MPE) keretében az első magyarországi szociodráma pilot képzésben kiképző szupervízor volt. Ő vezette az első szociodráma pilot képzést Kairóban, Egyiptomban. 2023. szeptemberében teljes szociodráma képzési programot indított a rakhawyi képzési és kutatási intézetben Kairoban.
EMPÁTIA A GYAKORLATBAN:
SZOCIODRAMATIKUS TECHNIKÁK FELFEDEZÉSE SEGÍTŐK SZÁMÁRA
(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: CSUVIK GÁBOR – GALGÓCZI KRISZTINA
SZOCIODRAMATIKUS TECHNIKÁK FELFEDEZÉSE SEGÍTŐK SZÁMÁRA
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és a jövő generációja: gyerekek, fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek, intézmények szociodrámája
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Szociodráma és fiatalok, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
Ezen a workshopon a segítő szakemberek és pedagógusok betekintést és első kézből származó tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy a szociodramatikus technikák hogyan fejleszthetik készségeiket, különösen interkulturális környezetben. A résztvevők felfedezik segítői szerepüket és funkciójukat, miközben betekintést nyerünk a különböző hátterű ügyfelekkel való munkába. A workshop lehetőséget nyújt arra is, hogy feltárjuk a hátrányos helyzetű csoportokhoz való tartozással és stigmákkal kapcsolatos érzékenységeket, valamint ezek hatását a segítő-kliens kapcsolatra.
A workshop módszertanát egy öngyilkosság-megelőzési vonal önkénteseinek képzése során fogalmaztuk meg és finomítottuk ki, egy egyedülálló környezetben. A megközelítés előkészítése, tervezése és szupervíziója a magyarországi első szociodráma képzés keretében zajlott.
AZ ELŐADÓKRÓL:

A Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Szekciójának tagja. Pszichodráma asszisztens, szociodráma asszisztens, szociális munkás.
Gábor társadalomtudományi alapokkal rendelkezik, és széleskörűen vizsgálta a tréningcsoportok dinamikáját, ahol a különböző hátterek és tapasztalatok keresztezik egymást, ami gyakran kihívásokhoz vezet a biztonság megteremtésében és az önkifejezés elősegítésében. Magyarország első szociodráma képzési programjának résztvevőjeként szociodráma technikákat épített be a gyakorlatába, hogy elősegítse a kulturális érzékenységet és befogadó környezetet teremtsen a különböző hátterű egyének számára. Emellett aktívan részt vesz a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Szekciójának és a Kritikai Pszichodráma Munkacsoportnak a munkájában.

A Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Szekciójának tagja, az egyesület pszichodráma vezetője és szociodráma kiképzője.
7 éve aktívan dolgozik a szociodráma területén, a PERFORMERS nemzetközi projektben, egyetemi oktatásban, iskolákban, szociális intézményekben és nyilvános szociodráma rendezvényeken társadalmi problémák kezelésében.
Hisz abban, hogy a szociodráma képes a társadalmi változásokhoz hozzájárulni.
Részt vett a PERFORMERS nemzetközi szociodráma projektben, szerkesztőként és szerzőként közreműködött az ennek eredményeként született kötetekben. 2019 óta vezeti a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Szekcióját.
A SZORONGÁS MEGELŐZÉSE
A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGEK OTTHONI PALLIATÍV GONDOZÁSÁT VÉGZŐ SEGÍTŐKNÉL
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: MARIA GABRIELLA NICOTRA
A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGEK OTTHONI PALLIATÍV GONDOZÁSÁT VÉGZŐ SEGÍTŐKNÉL
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 25
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
Munkánkban a következő célokat tűztük ki:
(1) a pszichoszociális fejlődés a segítői tevékenység során: önismeret, kapcsolódás a saját belső világhoz, érzelmi megélések figyelembe vétele;
(2) a szociális készségek és kommunikációs képességek fejlődése: képessé válni az őszinte kommunikációra és konstruktív megoldásokra nehéz és extrém helyzetkben is;
(3) egy biztonságos kapcsolati tér létrehozása a hiány, a veszteség, a halál átgondolására és feldolgozására.
Jung a “sebesült gyógyító” archetípusáról beszélt, aki két ellentétes pólust hordoz magában: a gyógyítót és a sebesültet. Ez a szempont lényegesebb, mint valaha a segítő szakmákban. A saját tapasztalatok bázisán történő fejlődés mindenki számára lehetővé teszi, hogy a kliensekkel és a családokkal kialakult kapcsolatokból, saját megéléseiből tanuljon. Azokat a kreatív képességeket fejlesztjük, amelyek révén a beteget körülvevő család jellegzetességei észlelhetővé és stimulálhatóvá válnak, ezáltal a fókuszt áthelyezve a környezetben rejlő pozitív erőforrásokra. Munkánkban a következő módszereket használjuk mind a beteg- és családgondozásban, mind a csoportokkal: beszélgetés, aktív hallgatás, narratív orvoslás, szocio-pszichodráma és művészetterápia.
Olyan teret hozunk lére, amelyben a résztvevők kritikailag reflektálhatnak a segítői viszonyban megjelenő interperszonális kapcsolatokra, mind a betegekkel mind a családokkal. Ebben a folyamatban találkozunk az orvostudomány mindenhatóságának mítoszával, a Chiron mitológiával, az élet múlandóságával és közösen dolgozzuk fel a gyász tapasztalatát.
AZ ELŐADÓRÓL:

Pszichológus, csoport-pszichoterapeuta, pszichodráma terapeuta. Több mint 40 éves tapasztalata van pszichodrámában és szociodrámában, prevenciós alkotásban, képző- és szupervíziós csoportokkal. Az országos A.M.P. társelnöke és a szicíliai A.M.P. (Associatione Mediterranea di Psicodramma) igazgatója. Az általa tartott nemzetközi workshopok: IAGP Szociodráma Konferencia Iseo 2019, IAGP kongresszus Malmö, Svédország 2018, IAGP kongresszus Rowini Horvátország 2015, IAGP Szociodráma Portugália 2014. Szimpózium és workshopok -Róma Olaszország 2009, Műhelyek -S.Paolo Brazília 2006, Workshopok -FePTO 2010-től 2018-ig az Európai Pszichológiai Kongresszuson 2015 /2018
Workshopok az ” Associazione Mediterranea di Psicodramma” éves találkozókon 2000-től 2023-ig.
TUDATOS KONFLIKTUSKEZELÉS:
KOLLABORATÍV KULTÚRA FELÉPÍTÉSE A MUNKAHELYEKEN
(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: RASHMI DATT
KOLLABORATÍV KULTÚRA FELÉPÍTÉSE A MUNKAHELYEKEN
IDŐPONT: Június 29. péntek, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma a szervezetfejlesztésben, coachingban és tréningekben
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Szervezetfejlesztés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:
A workshop nyomán a résztvevők
- értékelni tudják konfliktuskezelési módszereiket;
- jobban megértik a konfliktusok és nézeteltérések dinamikáját, és lehetséges hozadékait;
- kialakíthatják saját eljárásaikat a konfliktusok produktív kezelésre.
A workshop módszertanilag a következő módon alakul majd:
- A rámelegedés előkészíti a résztvevőket az együttlétre és a dráma kidolgozására;
- Képek megjelenítése, különféle formációk felállítása, szobrok;
- A csoportvezető problémafelvetése, tematikus munka kiscsoportokban; csoportos megbeszélések stb.
Elméleti alapok:
A szociodrámának három típusa van (Ameln és Becker-Ebel tipológiája alapján): témaközpontú szociodráma; csoportközpontú szociodráma; szociokulturális szociodráma. Ez a workshop a témaközpontú szociodrámát mutatja be. A felhasznált keretrendszer: Thomas Kilmann: A konfliktuskezelés különféle stílusainak modellje.
AZ ELŐADÓRÓL:

Az Indiában működő Vedadrama igazgatója, amely az IAGP tagszervezete. Rashmi nemzetközi szervezetfejlesztési tanácsadó és coach, segíti a csoportokat és egyéneket, hogy rezilienciájuk, reszponzivitásuk és lendületességük fejlesztésében. Tanácsadói gyakorlatát 1993-ban kezdte, miután 8 évig a Pfizer-nél dolgozott, több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik. Munkájában különböző akciómódszerekkel: pszichodrámával, szociodrámával és szociometriával dolgozik. Rendszerszemléletű munkát végez, hogy megújulást hozzon a szervezetekben. A Vedadrama igazgatója, amely egy pszichodráma képzést nyújtó szervezet. Az ICF (International Coach Federation) által tanúsított PCC Coach.