Programok a „Szociodráma és kapcsolódásai –
A szociodráma határainak kiszélesítése:
kapcsolódó területek, módszertani kitekintés” témában 


SZOCIOMETRIA, SZOCIODRÁMA ÉS PSZICHODRÁMA – ÚT A CSOPORTTÓL AZ EGYÉN FELÉ

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: ODED NAVÉ
Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 27. csütörtök,  10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 30
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 27-én délelőtt
ABSZTRAKT:

A workshop során a J. L. Moreno által kidolgozott három kapcsolódási szintet vizsgáljuk: a szociometria, a szociodráma és a pszichodráma használatát. A résztvevők egy csoportélmény során tapasztalják meg e három, az emberi kapcsolatok területét érintő fontos innovációt. A csoport telikus kapcsolatai – a különböző háttérrel, történetekkel és tervekkel rendelkező résztvevők kapcsolódása –  olyan sajátos csoportkultúrát teremtenek az itt és mostban, amely egyedi akárcsak valakinek az ujjlenyomata. A workshop során a csoportlét és a csoportműködés kérdéseivel foglalkozunk majd, a tudatos és tudatalatti működésekkel, amely révén a jelent vizsgálhatjuk: Mi jön létre az itt és mostban? Hogyan termeli ki a témáit a csoport? Hogyan lesz ennek a hordozója és képviselője egy konkrét személy, az aktuális protagonista?

AZ ELŐADÓRÓL:

1982-ben kezdte a pszichodráma képzését. Oded 1994-ben alapította a Kivunim Intézetet Tel Avivban, Izraelben. Az intézet egyszerre klinika és képzési intézmény.

Oded pszichodrámát tanított főiskolákon és egyetemeken Izraelben, valamint pszichodráma workshopokat és mesterkurzusokat vezetett Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Macedóniában, Angliában, Görögországban, Törökországban, Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban.

DOKTOR MORENO, HOL VAN A HÍD,
AMI ÖSSZEKÖTI A PSZICHODRÁMÁT ÉS A SZOCIODRÁMÁT?

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: SÉRGIO GUIMARAES

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 27. csütörtök, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: korlátozás nélkül
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 27. délután
ABSTRACT:

Annak ellenére, hogy a pszichodráma megalkotója már az 1946-ban megjelent “Psychodrama” című könyv első kötetében teljesen egyértelműen fogalmazott pszichodráma és szociodráma elválaszthatatlan elméleti kapcsolatáról, e két területet különválasztása még ma, majd 80 évvel később is bevett gyakorlat. Az említett könyv 8. részét Moreno a szociodrámának szánja, és így fogalmaz: “Amikor az egyéneket közösségi szerepeik és szerepviszonyaik kollektív reprezentánsainak tekintjük és nem privát szerepeikkel és kapcsolataikkal foglalkozunk, a pszichodráma ‘szocio-pszichodrámává’ vagy röviden ‘szociodrámává’ válik. Sajnos még a nemzetközi kongresszusok és konferenciák is függetlenként kezelik a dráma e két formáját. Ezt a témát nem kerülhetjük meg! A workshopon azt tapasztalhatják meg a résztvevők, hogy egy személyes pszichodráma játék, amit a csoport termel ki egy rámelegedés során, miképp fordítható valódi szociodrámába. Arra számítunk, hogy e tapasztalat nyomán a résztvevők (a) alapvető belátásokra jutnak privát és a kollektív szerepek különbségéről, és (b) ötleteik születnek, hogy miképp hozzák létre azokat a csatornákat, amelyek pszichodrámát és szociodrámát összekötik, és lehetővé teszik, hogy közösségi szerepeinkben is láthatóbbá váljunk.

AZ ELŐADÓRÓL:

A Buenos Aires-i Egyetem Pszichológiai Tanszékének meghívott professzora. Brazil pszichodráma vezető és szociopszichodráma kiképző, Zerka T. Morenotól tanult Pszichológiából doktorált a Buenos Aires-i Egyetemen. Sergio eddig több mint 300 pszichodráma videót rendezett és készített a YouTube-on, ebből 31-et Zerka Morenoval közösen. Az Amerikai Csoportpszichoterápiás és Pszichodráma Társaság (ASGPP) által odaítélt Zerka T. Moreno-díj (2018) kitüntetettje. A Brazíliában két pszichodrámáról szóló könyve jelent meg,  emellett hat nevelésről szóló könyv társszerzője Paulo Freire-vel, a braziliai pedagógia emblematikus alakjával.

KÉT AKCIÓMÓDSZER EGY GLOBÁLIS CÉLÉRT:
A SZOCIODRÁMA ÉS AZ ELNYOMOTTAK SZÍNHÁZA AZ EMBERI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK ELŐMOZDÍTÁSÁÉRT​​

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: DANIELA SIMMONS-BOJANA GLUSAC DRASLA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 28. péntek, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: korlátozás nélkül
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 28-án délelőtt
ABSZTRAKT:

„Minden ember szabadon, egyenlő méltósággal és jogokkal születik.” (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata)

Az emberi jogok minden egyénre vonatkoznak, tekintet nélkül nemzetiségre, lakóhelyre, nemre, nemzeti vagy etnikai származásra, bőrszínre, vallásra, nyelvre vagy bármely más jellemzőre. Minden személyt megillet az emberi jogok megkülönböztetés nélküli gyakorlása. Ezek a jogok összefüggenek, feltételezik egymást és elválaszthatatlanok egymástól. A szociodráma egy akciómódszer, melyet Dr. J.L. Moreno alkotott meg. A szociodráma lehetőséget ad, hogy a csoport tagjai spontán módon, adott szerepeket vállalva eljátsszanak egy társadalmi helyzetet, hogy ezen keresztül tanulmányozzák és kezeljék kollektív kapcsolataik problémáit és különböző társadalmi nehézségeket. Az elnyomottak színháza a brazil Augusto Boal által létrehozott módszer. A módszer olyan színházi formákat foglal magában, amelyeket Boal először az 1960-as években dolgozott ki. Kezdetben Brazíliában alkalmazta módszerét, majd később Európában és Észak-Amerikában fejlesztette tovább. Boal technikái a színházat a társadalmi és politikai változások előmozdításának eszközeként használják. Hogyan működhetne együtt a szociodráma és az Elnyomottak Színháza az emberi jogok helyzetének megértése és érvényesítése érdekében, az emberi méltóság védelméért világszerte? Hogyan alkalmazhatják a szakemberek e két módszert együtt, az emberiség globális céljainak eléréséért? Workshopunk a változás megértéséhez és elindításához kínál módszertant.

A workshop révén a résztvevők

  • Képesek lesznek szociodráma és Elnyomottak Színháza technikákat alkalmazni valós emberi jogi helyzetek bemutatására és elemzésére, elősegítve e kérdések mélyebb megértését.
  • Képesek lesznek kultúraspecifikus kompetenciákat és készségeket azonosítani, annak érdekében, hogy ezen akciómódszereket különböző kulturális kontextusokban alkalmazzák, figyelembe véve azokat a specifikumokat és érzékenységeket, amelyeket az emberi jogi kérdések globális kezelése felvet.
  • Megtapasztalhatják, hogy a szociodráma és az Elnyomottak Színháza kreatív technikái mennyiben lehetnek katalizátorok a társadalmi és politikai változásoknak az emberi jogok érvényesítése területén.
AZ ELŐADÓKRÓL:

Daniela Simmons nemzetközi kiképző és szupervízor, a Tele’Drama módszer megalkotója, az International Tele’Drama Institute (Nemzetközi Tele’Drama Intézet)  alapítója és igazgatója, amelynek programjain már több mint 78 országból több ezer ember vett részt. A Tele’Drama megalkotásáért 2022-ben az ASGPP Innovátor-díjjal tüntette ki.

Jelenleg az Amerikai Csoportpszichoterápiás és Pszichodráma Társaság (ASGPP) elnöke. Daniela Simmons európai és amerikai szakmai tapasztalatait a társadalomtudományok és a mentális egészségügy területén végzett oktatási, kutatási és tanácsadói munkában szerezte. A londoni székhelyű Tavistock Institute of Human Relations-ben a szervezetek csoportkapcsolatainak pszichoanalíziséről szerzett gyakorlatot. Európában 1995 óta, az Egyesült Államokban pedig 2005 óta alkalmazza az akciómódszereket.

Pszichoterapeuta, kiképző, szupervízor, oktató. Bojana a Belgrádi Egyetemen végzett gyógypedagógia és rehabilitáció szakon. Az előírt képesítési, tapasztalati és szaktudási feltételek teljesítése után megkapta az ECP (EAP, Európai Pszichoterápiás Tanúsítványt), valamint a pszichoterápiás képző és szupervízor címet. Egyéni és csoportos pszichoterápiás folyamatban dolgozik kliensekkel az általa 1999-ben alapított magánklinikán. Itt egy új pszichoterápiás megközelítést dolgoztak ki, transzperszonális pszichodráma (TP) néven.  Ezen kívül dolgozik jól-lét-, stresszkezelés-, öngondoskodás programokban, foglalkozik nemzetközi vezetői értékeléssel, vezetői coachinggal, vezetőképzéssel és csapatépítéssel. Három könyvet írt mindfulness és a jól-lét témában, és rendszeresen publikál cikkeket különböző pszichoterápiás és személyiségfejlesztő megközelítésekről.

A KLÍMAVÁLTOZÁS KÖZÖSSÉGI REFLEXIÓJA

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: GORDANA MARIĆ LALOVIĆ

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 28. péntek, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Prezentáció akció gyakorlatokkal
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: Korlátozás nélkül
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 28-án délelőtt
ABSZTRAKT:

A szociodráma e workshop során mint a pszichodráma és a csoportanalízis kombinációja jelenik meg. Az általam vezetett alkalmak a következő módon szoktak építkezni: szabad beszélgetés, egyéni pszochodráma vignetták a színpadon, anélkül, hogy ezek egyéni jelentéseit nagyon elmélyítenénk, inkább a csoportmátrixhoz való hozzájárulásukra fókuszálunk, végül pedig egy sharing kör. A workshop során e módszer alkalmazásának egy konkrét tapasztalatát fogom bemutatni, egy Krk szigeten 2023-ban rendezett klíma táborban tartott, “Szociodráma vignetta a jövőről” című workshopot. A workshop célja az volt, hogy megosszuk egymással személyes reményeinket és félelmeinket a jövővel kapcsolatban a klímaváltozások kontextusában. A tábor utolsó napján tartottuk a programot, és mivel ez már a búcsúzás ideje volt, a workshop lehetőséget teremtett, hogy kapcsolatba lépjünk a szomorúságunkkal és a gyászunkkal a dolgok azon formájának elvesztése fölött, ahogy eddig ismertük.

AZ ELŐADÓRÓL:

Pszichoterapeutaként dolgozom magánpraxisban. Playback színházban szereztem tapasztalatot.
Az elmúlt 15 évben olyan módszert dolgoztam ki, amely a pszichodrámát és a csoportelemzést ötvözi a társadalom, az irodalom és a művészet megértésében.
Több éven át rendszeresen tartottam pszichodráma alapú workshopokat gyermekeknek kulturális intézményekben. Pszichodráma alapú tárlatvezetést tartottam különböző galériákban, a Goethe Intézetben rendszeres program volt.
Nyilvános élő újság workshopokon vettem részt (kávézó galériákban). 2022-ben részt vettem a Kilépési stratégia kiállításon (ULUS), ahol vignettákkal dramatikus módon dolgoztam.

A LÉLEK MÉLYSÉGEIBŐL A JÖVŐ REMÉNYEIHEZ –
MUNKA A FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYERMEKEK CSALÁDJAIVAL ÉS SZOCIÁLIS SEGÍTŐIKKEL

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: INNA BRANEVA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 28. péntek, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 40
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 28-án délután
ABSZTRAKT:

E workshopon az előadó a fogyatékkal élő gyermekek és családjaik számára létrehozott szociális és oktatási központokban végzett munkájának tapasztalatait mutatja be. A szociális területen dolgozó szakemberek gyakran táplálnak negatív érzéseket a gyermekek szüleivel szemben: hibáztatják őket, haragszanak rájuk, néha vágyat éreznek arra, hogy megmentsék a gyermekeket az “elhanyagoló szülőktől”. A szociodramatikus akciómódszer használata a velük folytatott munkában (tréningeken vagy szupervízió során) segít a szakembereknek, hogy a családok helyzetét globálisabban lássák, ugyanakkor szerepet cserélve velük, a maguk egyediségében is megértsék a szülőket, és konkrétabb, kreatívabb és humánusabb megközelítéssel tudják támogatni őket.

Amikor a szülők csoportjaival dolgozunk, ugyanez a megközelítés lehetővé teszi, hogy megnevezzék és kifejezzék „elfelejtett” és elfojtott érzéseiket. Újra elfogadják ember voltukat – hogy szenvednek, mélyen sérültek, és tele vannak reménnyel egy méltó életre.

A workshop révén a résztvevők képesek lesznek azonosítani és mélyebben megérteni a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek különböző belső folyamatait; illetve ezzel a megértéssel dolgozni velük a továbbiakban a szociális és terápiás beavatkozások során.

AZ ELŐADÓRÓL:

Pszichodráma terapeuta (2007 óta); pszichodráma kiképző és szupervízor (2012 óta).

A D.E.A. Pszichodráma Intézet társalapítója Bulgáriában. 2003-tól a pszichodráma és szociodráma módszerével tartott képzéseket és szupervíziót veszélyeztetett és fogyatékkal élő gyermekek és családjaik szociális intézményeiben az ott dolgozó szakembereknek  (pszichológusoknak, szociális munkásoknak, pedagógusoknak, terapeutáknak, gondozóknak). 2008 óta képez az oktatás területén dolgozó szakemberek. Iskolák és óvodák számára a pszichodráma módszerén alapuló programok kidolgozója,  a veszélyeztetett gyermekek támogatására.

A GYERMEKPSZICHODRÁMA ÉS A KÜLVILÁG ESEMÉNYEI

(A workshop nyelve angol és magyar)
ELŐADÓK: KUBOVICS-JUHÁSZ CSILLA – SOÓS DÓRA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 28. péntek, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 15
NYELV: Angol és magyar
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 28-án délután
ABSZTRAKT:

A Kende Hanna féle gyermekpszichodráma lesz a workshop alapmódszere. A gyermekpszichodráma csoportokon a saját öngyógyító képességükkel dolgoznak a résztvevők. A csoportokon átélhető a közösség megtartó ereje, a valahová tartozás és az elfogadás. A közösségi élmény a szociális készségeket is fejleszti és segít megtalálni helyünket a világban. A mesék kitalálása a képzelőerő használatával egy mintha világba viszi a résztvevőket, ahol alkalomról-alkalomra fejlődnek szerepválasztásaikon keresztül. Csoportjaink mintát adnak egy jól működő közösségre és tapasztaljuk azt is, hogy a mintát továbbviszik a résztvevők saját közösségeikbe.

A workshopon azt vizsgáljuk, hogy a külvilág eseményei hogyan befolyásolják a kitalált meséket és, hogy hogyan kerülnek be a csoport intim terébe a társadalmat érintő témák. A legizgalmasabb ezekben a történetekben, amikor őszinte és kreatív megoldások születnek a háborús helyzetekre, világjárványra, a klíma válságra. Workshopunkon azt is körüljárjuk, hogy  miképp dolgozzák fel ezeket az eseményeket a csoportjainkon résztvevő gyerekek.

AZ ELŐADÓKRÓL:

Kubovics-Juhász Csilla pszichológus és gyermekpszichodráma vezető. Tagja a Magyar Család- és Párterápiás Egyesületnek és a Kende Hanna Gyermekpszichodráma Egyesületnek. Csilla 2017-től dolgozik a Bátor Táborban (Serious Fun Gyermekhálózat), ahol krónikus betegséggel élő gyerekekkel foglalkoznak. Bár 2022-től a Belvárosi Közösségi Ház prevenciós szakmai vezetője, továbbra is a Bátor Táborhoz kötődik, mint gyásztanácsadó a gyermeküket elvesztett családokkal, valamint gyermekpszichodráma csoportokkal is foglalkozik.

Soós Dóra a Piros Kakaó koordinátora és szakmai vezetője, akik elsősorban gyermekpszichodráma csoportokat működtetnek és családokat segítenek. Dóra Szegeden végzett kommunikáció szakon, jelenleg szomatodrámában képződik. Dolgozott már átmeneti otthonban, önkéntesként egy indiai iskolában, a Békásmegyeri lakótelepen a Kék Pont projektben drogprevencióban, valamint a Tűzoltó utcai Gyermekkórház onkológiai osztályán a Mosoly Alapítvány keretében. Szeret olyan fix bázist teremteni, ahol a tapasztalatok találkoznak és az ötletek életre kelnek.

CSEHOV SIRÁLYÁNAK METASZÍNHÁZI RÉTEGEI –
TREPLJOV SZEREPÉNEK SZOCIODRAMATIKUS ELEMZÉSE

(Az előadás nyelve angol)
ELŐADÓ: HOSSEIN OROUMIEHCHIHA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. szombat, 9:00-9:50
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Prezentáció
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 15
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Prezentációk június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:

Ez a prezentáció Anton Pavlovics Csehov „A Sirály” című művének metaszínházi vonatkozásait vizsgálja, különös tekintettel az egyik szereplő, Trepljev figurájára. Jacob L. Moreno szociodráma elméletét használjuk, hogy megértsük, hogyan kapcsolódnak össze a személyes problémák és a társadalmi normák a darabban. Ennek fontos része a Trepljov által alkotott újfajta előadás, amely nagyon különbözik az anyja, Arkadina által képviselt hagyományos színháztól. Elemezzük, hogy Trepljov hogyan próbálja megtalálni saját művészi hangját és identitását, miközben kirajzolódnak az adott korszak nagy, generációk és eszmék közötti konfliktusai. 

A prezentáció során a szociodrámát használjuk arra, hogy olyan témákat vizsgáljunk, mint a művészeti hűség, a családon belüli problémák és a társadalmi normák követésére irányuló nyomás. Emellett azon is gondolkodunk, hogyan vonódik be a közönség a metaszínházi világba.  Ez megmutatja, Csehov miként keveri össze az alakítást és a valódi életet, arra késztetve az embereket, hogy gondolkodjanak saját társadalmi szerepeiken és identitásaikon.

Végül „A Sirály”-t mint  a szociodráma számára erős eszközt fogjuk látni. Hiszen a darab bonyolult kapcsolatokat mutat be az emberek és a társadalmi elvárások között, és mély elgondolkodásra késztet művészetről, arról hogy kik vagyunk, és hogyan kerülünk interakcióba egymással. Ez a mély ránézés Csehov darabjára ismét segít nekünk felismerni a mű jelentősségét és művészeti kvalitásait.

Tanulási célok:

  • A résztvevők megtanulják azonosítani és megérteni „A Sirály” metaszínházi részeit, és látni, miért fontosak a társadalmi és személyes problémák megjelenítéséhez.
  • A résztvevők többet tudhatnak meg arról, hogy a dráma hogyan használható a társadalom és a pszichológia tanulmányozására, és hogy a drámairodalom hogyan befolyásolja, miképp látja és hogyan viszonyul a közönség a darabhoz. 
AZ ELŐADÓRÓL:

Iránban orosz nyelvből és drámairodalomból MA diplomát szereztem, a diplomamunkám Csehov perzsa nyelvű drámáinak fordítását vizsgálta különböző időszakokban.
2022-ben a Charles University-n kutatásom Dr. Alena Sarkissian vezetésével Csehov drámáinak prominens szereplőinek traumatikus élményeit vizsgálja.
Tudományos érdeklődésemet a traumatanulmányok képezik, kiemelve elkötelezettségemet az irodalmi művek lélektani mélységei és kulturális hatásainak feltárása iránt, különösen az orosz irodalom területén.

AZ “ITT ÉS MOST”-ON TÚL – A SZOCIODRÁMÁBAN LÉTREHOZOTT TUDÁS:
HÍD A SZEMÉLYES MEGÉLÉSEK ÉS A TÁRSADALMI VALÓSÁG KÖZÖTT

(A program nyelve angol)
ELŐADÓK: BLASKÓ ÁGNES – JANA DAMJANOV – LUCY DAVIES – KOLLÁNYI ZSÓFIA – LELKES ORSOLYA – SARAH-JANE LENNIE  – NEUMANN ESZTER – LEYLA SAFTA-ZECHERIA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. szombat,  9:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:

Moreno úgy tekintett a szociodrámára, mint a társadalomkutatás kitüntetett eszközére. A módszer változatos hátterű társadalmi csoportokban való, széleskörű alkalmazhatóságát megtapasztaló dramatisták jelentős része osztja ezt a meggyőződést. A korábban jellemző, a módszertől magától alapvetően független, különböző tudománytörténeti okokhoz köthető késlekedés ellenére, az akadémiai szféra is egyre nyitottabbá válik a dramatikus eszközök kvalitatív kutatási módszerként való használatára.

A Drama as Academic Research (DAR) Kutatócsoport egy nemzetközi csoport, amely különböző tudományterületek kutatóiból áll, akik maguk is gyakorló dramatisták. A DAR tagjai arra hívják az érdeklődő akadémiai kutatókat és dramatistákat, hogy a dráma segítségével közösen tárják fel a tudástermelés lehetőségeit, feltételeit és különféle módszertani kérdéseit. A műhelymunka célja feltérképzeni, hogyan aknázhatók ki a társadalomtudomány számára a dráma kínálta lehetőségek a társadalmi valóság megértésében.

A workshop a drámából nyerhető tudás ismeretelméleti kérdéseivel foglalkozik: érvényességi, etikai, a kutatói szerepkörhöz kötődő kérdésekre keressük a választ. Összegyűjtjük mindazokat a dilemmákkal, amelyekkel a drámának mint adatgyűjtési eszköznek a használata során találkozhatunk, és feltérképezzük azokat a területeket, amelyeken a dramatikus módszerek eltérnek a hagyományos kutatásmódszertani gyakorlatoktól.

Szeretettel várunk mindenkit, aki csatlakozna hozzánk ebben az együttműködésben!

Tanulási célok: A résztvevők megértik a drámamódszerekkel kapcsolatos akadémiai kutatás szükségleteit és feltételeit, és betekintést nyernek a dráma mint kutatási eszköz kihívásaiba és lehetőségeibe az adatok érvényessége, a kutatási etika, az átvihetőség, és egyéb szempontokból.

AZ ELŐADÓKRÓL:

A Drama as Academic Research Group (DAR-RG) 2023-ban alakult azzal a céllal, hogy feltárja a dramatikus módszerek tudományos kutatási eszközként történő alkalmazásának lehetőségét. A DAR-RG alapítói és közreműködői egyszerre különféle tudományterületek akadémiai kutató, és különböző dramatikus módszerek – pszichodráma, szociodráma, fórumszínház, stb. – gyakorlói.

 

Ágnes Blaskó, HU
Kiképző szociodráma vezető, társadalomtudós,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója.

Jana Damjanov, RS
Klinikai pszichológus, szociodráma és pszichodráma vezető, kiképző és szupervízor, pszichodráma terapeuta,
a Regional Association for Psychodrama and Integrative Psychotherapy tagja és a Center for Sociopsychodrama and Research munkatársa

Lucy Davies, UK
PhD hallgató, Open University

Zsófia Kollányi, HU
Szociálpolitikus és közgazdász,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának oktatója

Orsolya Lelkes, AT
Pszichodráma facilitátor és coach, társadalomtudós

Sarah-Jane Lennie, UK
Charter pszichológus,
a Brit Pszichológiai Társaság tagja, az Open Egyetem oktatója.

Eszter Neumann, HU
Szociológus
a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa

Leyla Safta-Zecheria, RO
Társadalomtudós
Temesvári Nyugati Egyetem, Demokrácia Intézet tagja

SZOCIODRÁMA AZ IDEGEN NYELV OKTATÁSBAN

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: ROBERT ZAMMIT – LARA VINCENT

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. Szombat  10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV:
Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:

Ez a workshop azt mutatja be, hogyan használhatjuk a szociodrámát az idegennyelv oktatás keretében. Az osztály résztvevői természetesen emberi lények és ekként is dolgozunk velük. Módszerünk a nyelvtanulást segítő pszichodramaturgia (PDL), amely Moreno fejlődés- és ideális működés koncepcióira épít. Kulcsa a kreativitás.

Moreno szerint a spontaneitás tanulható és gyakorolható. Ezt tesszük programunk során.

 A PDL a találkozáson (encounter) és az itt és moston alapuló pedagógiai módszer. A résztvevők nem tanulják a nyelvet, hanem a találkozás eszközeként használják. Arról szól, hogy használják, legyenek benne, éljenek az idegen nyelvben. Az oktató a kereteket és a biztonságos teret biztosítja, és végig abban támogatja a résztvevőket, hogy ki tudják fejezni magukat.

Workshopunk lehetőséget teremt annak megtapasztalásra, hogyan zajlik a nyelvtanulás a PDL módszerrel, amely pedagógiai alapokra épít, és a résztvevők illetve a csoport számára releváns tartalmakkal dolgozik.

A workshop résztvevői képesek lesznek a szociodramatikus szerepépítés és szerepjáték alkalmazására a idegennyelv tanításban, jobban fogják érteni, hogy a nyelvtanulás miképp is történik,  praktikus eszközöket kapnak a találkozások (interakciók) facilitálására az idegennyelv órákon.

AZ ELŐADÓKRÓL:

Robert Zammit (Málta) és Lara Vincent (Franciaország) az elmúlt 20 évben felnőtteknek, az utóbbi években pedig gyerekeknek tanítottak nyelvet. Mindketten minősített nyelvtanárok és pszichodráma vezetők (DFP Németország). Egy saját nyelviskolát üzemeltetnek, amely PDL (szakmailag irányított tanulás) módszerű nyelvtanfolyamokat és tanárképzéseket szervez Európa-szerte.

Miután több nemzetközi szociodráma workshopokon részt vettek, rájöttek, hogy anélkül, hogy ezt tudatosan művelték volna, nemcsak a pszichodrámát, hanem a szociodrámát is használhatják az nyelvtanításban.

A pszichodráma, a szociodráma és a PDL kapcsolatáról két tanulmányuk jelenik meg a német Zeitschrift für Psychodrama und Soziometrie című folyóiratban 2024-ben.

AZ ÚJ GAZDASÁG

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: DORCHESS DE KONING

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. szombat, 10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 6-20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:

Különböző akciómódszerek, a szociometria és a szociodráma alkalmazásával a csoportban felmerülő gazdasági témákkal fogunk foglalkozni, legyenek ezek személyes vagy rendszerszintű kérdések. Teret és hangot adunk a különböző aspektusok megjelenésének. E megközelítés tudatosabbá tesz bennünket a tekintetben, hogy hozzáállásunk miképp formálja a pénzzel kapcsolatos döntéseinket, és segít minket adott szándékoltságú gazdasági rendszerhez vezető stratégiák kialakításában.

A workshop révén a résztvevők tudatosabbakká válnak gazdasági kérdésekhez kapcsolódó elképzeléseiket és viselkedésüket illetően és hazavihetnek néhány ötletet, amelyekkel a saját hatókörükben változásokat kezdeményezhetnek.

AZ ELŐADÓKRÓL:

A csoportokkal és szervezetekkel végzett coaching és képzés során a szociodrámát és a konstellációs munkát használom a közös téma azonosítására és testi megjelenítésére, valamint arra, hogy az ellenállás és a lehetőség megélt érzéseivel dolgozzon a csoport.

A SZORONGÁS MEGELŐZÉSE
A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGEK OTTHONI PALLIATÍV GONDOZÁSÁT VÉGZŐ SEGÍTŐKNÉL

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓ: MARIA GABRIELLA NICOTRA

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. szombat,  10:00-12:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 25
NYELV:
Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délelőtt
ABSZTRAKT:

Munkánkban a következő célokat tűztük ki:

(1) a pszichoszociális fejlődés a segítői tevékenység során: önismeret, kapcsolódás a saját belső világhoz, érzelmi megélések figyelembe vétele;

(2) a szociális készségek és kommunikációs képességek fejlődése: képessé válni az őszinte kommunikációra és konstruktív megoldásokra nehéz és extrém helyzetkben is;

(3) egy biztonságos kapcsolati tér létrehozása a hiány, a veszteség, a halál átgondolására és feldolgozására.

Jung a “sebesült gyógyító” archetípusáról beszélt, aki két ellentétes pólust hordoz magában: a gyógyítót és a sebesültet. Ez a szempont lényegesebb, mint valaha a segítő szakmákban. A saját tapasztalatok bázisán történő fejlődés mindenki számára lehetővé teszi, hogy a kliensekkel és a családokkal kialakult kapcsolatokból, saját megéléseiből tanuljon. Azokat a kreatív képességeket fejlesztjük, amelyek révén a beteget körülvevő család jellegzetességei észlelhetővé és stimulálhatóvá válnak, ezáltal a fókuszt áthelyezve a környezetben rejlő pozitív erőforrásokra. Munkánkban a következő módszereket használjuk mind a beteg- és családgondozásban, mind a csoportokkal: beszélgetés, aktív hallgatás, narratív orvoslás, szocio-pszichodráma és művészetterápia.

Olyan teret hozunk lére, amelyben a résztvevők kritikailag reflektálhatnak a segítői viszonyban megjelenő interperszonális kapcsolatokra, mind a betegekkel mind a családokkal. Ebben a folyamatban találkozunk az orvostudomány mindenhatóságának mítoszával, a Chiron mitológiával, az élet múlandóságával és közösen dolgozzuk fel a gyász tapasztalatát.

AZ ELŐADÓRÓL:

Pszichológus, csoport-pszichoterapeuta, pszichodráma terapeuta. Több mint 40 éves tapasztalata van pszichodrámában és szociodrámában, prevenciós alkotásban, képző- és szupervíziós csoportokkal. Az országos A.M.P. társelnöke és a szicíliai A.M.P. (Associatione Mediterranea di Psicodramma) igazgatója. Az általa tartott nemzetközi workshopok: IAGP Szociodráma Konferencia Iseo 2019, IAGP kongresszus Malmö, Svédország 2018, IAGP kongresszus Rowini Horvátország 2015, IAGP Szociodráma Portugália 2014. Szimpózium és workshopok -Róma Olaszország 2009, Műhelyek -S.Paolo Brazília 2006, Workshopok -FePTO 2010-től 2018-ig az Európai Pszichológiai Kongresszuson 2015 /2018

Workshopok az ” Associazione Mediterranea di Psicodramma” éves találkozókon 2000-től 2023-ig.

RÉGI ESZKÖZÖK ÚJ FELHASZNÁLÁSA

(A workshop nyelve angol)
ELŐADÓK: DAVIDE FAVERO – STEFANO CANDELLIERI

Sociodrama and power
IDŐPONT: Június 29. szombat, 14:00-16:30
TÉMA: Szociodráma és kapcsolódásai
PROGRAM TÍPUSA: Workshop
TEREM:
RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 20
NYELV: Angol
CÍMKE: Kitekintés, Programok június 29-én délután
ABSZTRAKT:

A mitológiát olyan területnek tekintjük, amely az univerzális jelentésekkel foglalkozik, vagyis olyan témákkal, amelyek az emberiség kollektív dimenzióját érintik. Minden kulturális terméket, a művészeteket, az irodalmat, vagyis azok a produkumokat, amelyek újracsomagolják és revitalizálják az emberi természet megértése szempontjából  mindig is fontos témákat, áthatja a mitológia.

A görög színház, különösképpen a tragédia, azért  alakult ki, hogy formát adjon e témák egyfajta kollektív feldolgozásának. Csakhogy a tragédiát általában a közönség nézi,, akik szubjektíven dolgozzák fel annak érzelmi komponenseit. Mi viszont  olyan szociodramatikus tapasztalatok elbeszélésére vállalkozunk, amely a közönség által eljátszott tragédiákra vonatkozik. Egyéni és kollektív elemek keverednek egymással: Médeia, Antigoné vagy Oidipusz, a klasszikus szövegek eredetileg rögzített szereplői újraértelmeződnek a különböző emberek egyénisége által. A tragédia kórusa szabad mozgássá alakul át, amely Medea, Antigoné vagy Oidipusz egyéni értelmezéseit kommentálja. Élő zene követi a kialakuló komplex  összjátékot, és akusztikus visszajelzéseivel alakítja át azt.

A közönség bevonásával, bevonódásával többé már nem „csak” közönség. A rendezők egy olyan jam session vezetőjévé válnak, amely szétfeszíti a „klasszikus” szociodráma rendezett struktúráját és megbontja azt az improvizáció érdekében.

Az alkalom után a résztvevők videókon, technikai leírásokon és elméleti reflexiókon keresztül képesek lesznek felfedezni és alkalmazni, hogy a régi eszközök hogyan hozhatnak létre új jelentéseket a szociodramatikus munkában.

AZ ELŐADÓRÓL:

Davide Favero: csoportpszichoterpeuta (Coirag), pszichodramatista (Giulio Gasca tanítványa), jungi analitikus (Arpa-Cipa-Iaap), és 25 éve vezet pszichodráma terápiás csoportokat.
A pszichodrámát csoportos tréningeken és szupervízióban is használja. Számos nemzetközi pszichoanalízis kongresszuson vett részt, többek között a „Who Shall Survive?” 2. IAGP Nemzetközi Pszichodráma Konferencián, a 8. Nemzetközi Pszichodráma Kongresszuson. Emellett tudományos cikkek és könyvek szerzője.
2003-ban Stefano Candellierivel együtt megalapították a Torinói Pszichológiai Orvosi Központot.

Online Sessions


A SOCIODRAMA WHOSE SUBJECT WILL BE CHOSEN ON THE DAY BY THE PARTICIPANTS

PRESENTER: DR. RON WIENER

Sociodrama and power
DATE AND TIME: 27th of June, Thursday  17:00-19:00 (Central European Time)
CONFERENCE TOPIC: Sociodrama and more – Widening the scope of sociodrama: related fields, methodological exploration
TYPE: Workshop
LOCATION: ZOOM
NUMBER OF PARTICIPANTS: Any
TAGS: June27 Online
ABSTRACT:

This workshop will work with whatever topic participants choose.

Learning objectives:

  • the use of spontaneity
  • finding a topic
  • scene setting
ABOUT THE PRESENTER:

Ron Wiener is a senior sociodrama trainer and former Honorary President of the British Psychodrama Association.
He is the co-editor of Sociodrama in a Changing World and the author of other books, book chapters and articles.
He has been on the organizational committee for most of the international sociodrama events.

EFFECTIVE SOCIODRAMA WARM-UP TECHNIQUES SPECIFIC TO ONLINE
DIRECTING OF COLLECTIVE EXPLORATIONS

PRESENTERS: TIHOMIRA (TINA) STANOJEVIĆ – PEMBEGÜL İLTER 

Sociodrama and power
DATE AND TIME: 27th of June, Thursday  17:00-19:00 (Central European Time)
CONFERENCE TOPIC: Sociodrama and more – Widening the scope of sociodrama: related fields, methodological exploration
TYPE: Workshop
LOCATION: ZOOM
NUMBER OF PARTICIPANTS: Any
TAGS: June27 Online
ABSTRACT:

This session will demonstrate and engage participants in action, exploring effective warm-up techniques tailored to the unique challenges and opportunities of directing sociodrama online, with a focus on collective explorations. Participants will learn how to effectively engage and prepare groups for sociodramatic work in virtual settings. By the end of this session, attendees will be equipped with practical strategies to foster group cohesion, stimulate participant readiness, and facilitate meaningful collective inquiry and reflection in an online environment.

Learning Objectives:

  • After this session, participants will be able to demonstrate online warm-up exercises for sociodrama in at least three different, innovative, and creative ways.
  • Following this session, participants will be able to identify various online tools for facilitating sociodrama within their own communities.
ABOUT THE PRESENTERS:

Both presenters are immersed in education and have been in the field of psychodrama and sociodrama for years. „Tele” connected them three years ago when they met at a Tele’Drama workshop, and since then, they have been building their knowledge and experience in providing action methods workshops online, both in their own countries and internationally.

Tihomira (Tina) Stanojevic (Serbia), from the University of Novi Sad’s Faculty of Philosophy, Department of Psychology, holds an MA degree and is a Certified Tele’Drama Practitioner, Level 3. She is a dedicated formal and informal researcher and listener in the field of human souls and bodies, exploring all our circles and spirals. Introduced to psychodrama in 2009, she has since been in love with it. A female warrior and healer, she is an observer and facilitator.

Pembegül İlter (Türkiye) is a Psychologist with an MA and an Assistant Psychodramatist, trained at the Istanbul Psychodrama Institute, and a Certified Tele’Drama Practitioner Level 3 at the International Tele’Drama Institute (ITI). Since 2008, she has been assisting families, children, and individuals of all ages in overcoming relational, behavioral, and emotional conflicts. She specializes in family and relationship conflicts counseling, child and adolescent behavior, learning disorders, and ADHD. During the pandemic, she has continued her work with adults and groups on psychological flexibility and resilience, alongside conducting workshops and psycho-educational seminars online.